THURY GÁBOR
THURY GÁBOR
2019.10.11 10:31

Egy elégedett Báró – interjú Básti Istvánnal

Nemrég töltötte be 75. születésnapját az olimpiai bajnok, a Salgótarjánnal bajnoki bronzérmes középpályás, Básti István – a nevezetes dátum alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök levélben köszöntötte.

Básti István büszke rá, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a klubhűségét méltatta (Fotó: Ladóczki Balázs/Nógrád megyei hírlap)

 

– Két egykori társa a középpályáról, Répás Béla és Szalay Miklós is jelen volt, amikor Jakab János, a Tatabánya egykori labdarúgója, a Budafok tiszteletbeli elnöke átadta a miniszterelnök levelét, amelyben Orbán Viktor gratulált 75. születésnapjához. Mit szólt az elismeréshez? Egyáltalán mire gondolt, amikor tudomást szerzett az eseményről?
– El se tudtam képzelni, hogy ez velem megtörténik – mondta Básti István. – De ha már felsorolta, ne hagyjuk ki a Kiskulacsban ünneplőket: eljött a Nemzeti Sport főszerkesztője, Szöllősi György, Becsó Zsolt országgyűlési képviselő és Kiss Norbert is a MOB részéről. S ne feledjük Ferencz Gyulát, a Stécé egykori remek középhátvédjét se. Koccintottunk a régi játszótársakkal.

– Mivel?
– A Salgótarján egykori edzője, a néhai Marosvári Béla a kisfröccsre esküdött, Béla és Miki fehér borral, én vörössel koccintottam.

Básti István
Született: 1944. szeptember 19., Salgótarján
Sportága: labdarúgás
Posztja: középpályás
Csapata: Salgótarjáni BTC (1963–1979)
Eredményei: olimpiai bajnok (1968, Mexikóváros), bajnoki 3. (1972)

– Összejárnak még?
– Hogyne! Adomázunk, nosztalgiázunk, beszélünk a mai futballról is, a válogatottról, a Stécéről, bár utóbbi most csak a megyei első osztályban szerepel. Nagyon szeretnénk, ha stabil NB II-es csapatunk lenne.

– Régen önöket megverték volna a szurkolók, ha nem játszanak jól az NB I-ben.
– Változnak az idők. Sajnáljuk, hogy így állunk. Volt idő, amikor Albert Flóri, Bene Feri vagy Varga Zoli volt az ellenfél a mi csodálatos stadionunkban. Répás és Szalay mind a mai napig kijár meccsekre, én időhiány miatt kicsit elmaradtam, de nem végleg.

– Orbán Viktor ezt írta: „Ha a klubhűségnek mértékegysége lenne, akkor azt Básti Istvánról kellene elnevezni.” Nehéz volt a klubok csábításának ellenállni?
– Én szerettem a várost, az itteni emberek is szerettek bennünket. Mi kellett volna még? Jó, volt időszak, amikor a kiesés ellen küzdöttünk, de voltak csodálatos éveink is Moór Edével. Tény, hogy az Újpestet leszámítva megkerestek a fővárosi csapatoktól is. Az is igaz, talán nem volt bátorságom, hogy Budapestre költözzek. Pedig az MTK nagyon hívott. Más vidéki együttesek is szóba kerültek, de oda minek mentem volna?

– A Dózsába miért nem hívták?
– Mert a Megyeri úton olyan stabil együttes volt, hogy nem is kellett erősíteni.

– A Fradi is le akarta igazolni? Mikor?
– A mexikóvárosi olimpia idején, úgy 1968-69 körül.

– Köztudott, hogy kezdetben balszélső volt, de nem szerette a posztot. Miért?
– Tudja, mikor kaptam labdát? Sosem! Ha például a jobb szárnyon nem ment rosszul a csapatnak, akkor várhattam, hogy mikor fordítják az én oldalamra a játékot. Hozzáteszem, talán nem vagyok nagyképű, ha azt mondom, jó helyen volt nálam a labda. Szélsőként örültem, ha egyszer-egyszer passzolnak. Akkoriban meg is jelent egy cikk, amelynek ez volt a címe: „Örült, ha nála volt a labda.”

 
Orbán Viktor levélben köszöntötte a 75 éves Básti Istvánt

– Ki álmodta meg a Szalay, Répás, Básti középpályássort?
– Marosvári Béla. Különböző volt a stílusunk, ő úgy okoskodott, hogy mindegyikünk jó tulajdonságait állítja a csapat szolgálatába.

– Ez gyakorlatilag mit jelentett?
– Béla bácsi meglátta, hogy Szalay – aki addig több szerepkörben is képes volt jó átlagteljesítményre – amellett, hogy jól lépett fel a támadásokhoz, jól is védekezett. Répás rendkívül technikás volt, képzett, védekezni is tudott. Nekem kevesebbet kellett a védőfeladatokkal foglalkoznom, de én feleltem a támadásszervezésért, végre eljöhettem az oldalvonal mellől.

– Kivel szeretett együtt lenni a pályán?
– Hát velük! Remekül összeszoktunk.

– Rajtuk kívül?
– Szojka Ferenccel – aki nem véletlenül volt az Aranycsapat tagja –, továbbá Jancsik Mihállyal és Taliga Ferenccel.

– Tisztában volt vele, hogy a fővárosi nagycsapatok is félve léptek pályára a Karancsalján?
– Hogyne! De ne tartson szerénytelennek, ezen nem is kellett csodálkozni. Fazekas Laci nemegyszer mondta: „Nem szeretek Tarjánban játszani.”

– Nincs hiányérzete, hogy nem volt válogatott? Talán azért sem, mert a fővárosban játszók előnyt élveztek.
– Nem mondanám, hogy hiányzik. A pesti csapatok roppant erősek voltak, tele remek futballistával. Nem volt meglepő, hogy nem számítottak rám, mi több, a tarjáni hármasunkból csupán Szalay kapott lehetőséget a legjobbak között, ő is csupán egyszer. Olyan előfordult, hogy megsérült valaki, és akkor felvetődött a nevem, de még akkor is egyszerűbb volt valakit behívni a Fradiból vagy az Újpestből.

– Aki értett a futballhoz, azért tudta, kicsoda Básti István. Szepesi György például az Internazionale olasz válogatottjához, Mario Corsóhoz hasonlította.
– Mit mondjak? Madarat lehetett volna velem fogatni.

– A Labdarúgás 1972. augusztusi számában a szintén salgótarjáni Szojka Ferenc állította fel az előző bajnokságban szereplő bal oldali középpályások sorrendjét, ön Kű Lajos és Karsai László mögött harmadik lett, Zámbó Sándort megelőzve. Bozsik Józsefnél meg Juhász Istvánt Szalay követte
a rangsorban.
– Ebből is látszik, mennyi jó futballista volt a fővárosban.

– Ezzel szemben ön és Szalay biztos pontja volt az 1968-ban Mexikóvárosban aranyérmes olimpiai csapatnak?
– A felkészülés során a keretnek igen, de az utazó együttesbe mindketten az utolsó pillanatban kerültünk be. Az Egyetértés ellen vívtuk az utolsó felkészülési mérkőzést, ezt követően szólt Lakat Károly edző, hogy mi is bekerültünk a csapatba. Pedig Pusztai Laci és Kozma Misi már az olimpiai ruhapróbákon is részt vett.

– Úgy tudom, a Báró becenevet is Lakat Károly ragasztotta önre.
– Igen. Előkészületi meccs volt az olimpiai válogatottban, s talán éppen Szalayval elküldött minket melegíteni. Én viszont egy ideig megálltam, és a kapufának támaszkodva néztem a mérkőzést. Ekkor mondta Karcsi bácsi, hogy „nekidől a kapufának, mint egy báró”. Így lettem én, a tarjáni gyerek Báró.

– Mexikóban nem bánta, hogy balszélsőt kell játszania?
– Négyszer léptem pályára, kétszer kezdőként és kétszer voltam csere. Amikor kezdtem, Dunai Anti volt a másik csatár, enyém volt a bal oldal. Azért sem morogtam, mert Varga Zoltán távozása miatt Karcsi bácsinak át kellett alakítani a középpályát és a csatársort.

–Úgy tudom, tavaly részt vett az ötkarikás játékok ötvenedik évfordulójára szervezett utazáson.
Igen, s nem csupán nosztalgiázni mentem: fél évszázada azzal voltunk elfoglalva, hogy szerepelünk, most legalább megnézhettem a nevezetességeket is.

– Kerek ez a hetvenöt év?
– Kerek bizony! Nézze, elégedett vagyok a pályafutásommal, minden oké, s lekopogom, az egészségemmel sincs baj.

2019.11.12 20:16:25

Minden más foci CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Azonosulás a régi nagyokkal, nyomaik felkutatása lehet az első olyan gesztus, amely révén újra igazi nagyváradi identitással felvértezett futballcsapata lehet a városnak.

2019.11.12 12:10:57

Minden más foci nemzetisport.hu

Sokan máris úgy gondolják, a spanyol hölgy a PSG-sztár új kedvese.