Edzősors: négy hónapig tartott Thomas Doll ciprusi kalandja

2019.12.09. 12:46
null
Dollt augusztusban nevezték ki (Fotó: nso.hu)
Közös megegyezéssel szerződést bontott egymással a ciprusi élvonalban szereplő APOEL Nicosia és a klub vezetőedzője, az augusztusban szerződtetett, korábban a Ferencvárost irányító Thomas Doll. A klub a hivatalos honlapján közzétett közleményben köszönetet mond a német szakembernek az elvégzett munkáért, egyben megemlíti, Doll mellett segítői, Ralf Zumdick és Pasquale Rocco is távoznak vele együtt.

Thomas Dollt augusztus elején nevezték ki a bajnoki címvédő APOEL élére, ám alig négy hónap után máris távoznia kellett, miután a csapat az elmúlt hétvégén kikapott az Olympiakosz Nicosia otthonában, ami azt jelentette, hogy legutóbbi öt bajnokiján egy gőzelem mellett három döntetlent és egy vereséget tud felmutatni. A negyedik helyen álló APOEL hátránya 9 pont a listavezető Anorthoszisszal szemben – igaz, az El-csoportkörös szereplés miatt kettővel kevesebb mérkőzést játszott, mint a listavezető.

Így tehát hiába biztosította be továbbjutását az utolsó forduló előtt az Európa-liga legjobb 32 csapata közé a Doll irányította APOEL, a klub vezetői a váltás mellett döntöttek. A klub közleménye szerint Doll segítői, Ralf Zumdick és Pasquale Rocco is távoznak, és Lukasz Hadzilukasz veszi át Doll helyét.

Thomas Doll augusztusi kinevezése óta 17 mérkőzésen irányította az APOEL-t, ezeken a mérlege 8 győzelem, 5 döntetlen és 4 vereség. A tavasszal még a német élvonalbeli Hannovert próbálta benn tartani a Bundesligában, de sikertelenül, előbbe 2013. decemberétől 2018 augusztusáig az NB I-ben szereplő Ferencváros vezetőedzője volt.

Legfrissebb hírek

A Milan korábbi játékosa Torinóban lett vezetőedző – hivatalos

Olasz labdarúgás
11 perce

Kondás Elemér ismét leül az NB III-as DEAC kispadjára – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.03. 12:57

Már nem Dragan Vukmir az NB II-es BVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.01. 18:56

Hosszú idő után újra magyar szakembert nevezett ki a Ferencváros – Borbély Balázs az új vezetőedző

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 17:11

Supka Attila lett a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 12:54

NB II: leváltották Csató Sándort, a Békéscsaba vezetőedzőjét

Labdarúgó NB II
2026.05.06. 08:31

Edzőváltás az NB III-as DEAC-nál, felmentették Urbin Pétert

Labdarúgó NB II
2026.04.24. 08:25

Edzőváltás történt az NB III-as Dunaújváros FC-nél

Labdarúgó NB II
2026.04.23. 06:45
Ezek is érdekelhetik