Edzősors: Lássuk be, ez nem fog menni – Bernd Storck

K. Zs.K. Zs.
2020.04.28. 18:22
null
Bernd Storck (Fotó: Szabó Miklós, 2017)
Néhány napja röviden beszámoltunk arról, hogy Bernd Storck távozik a belga élvonalbeli Cercle Bruges vezetőedzői posztjáról. A magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya időközben megvilágította döntése hátterét, és röviden arra is kitért, van-e alapja a pletykának, mely szerint Bölöni László helyett ő lesz az Antwerpen vezetőedzője.

 

„Nagy-nagy köszönettel tartozom a Cercle szurkolóinak és a klubnak –idézi a Het Laatste Nieuws a kisebbik bruges-i csapatot az élvonalban tartóBernd Storckot.– Sok mindenen sikerült változtatnunk, profibb lett a szemlélet a csapatnál. De én ambiciózus embernek tartom magam, és a céljaim nem hozhatók egy nevezőre a Cercle céljaival.”

Storck – szintén beugró trénerként – tavaly a Mouscront is megmentette, Belgiumban nagy tekintélynek örvend, árgus szemekkel figyelik, merre tart.

„A Cercle a Monaco szatellitklubja, nevelőegyesület: fiatalokat gyűjt össze, labdarúgót farag belőlük, majd haszonnal továbbadja őket –indokolta tovább távozását Storck.– Ez itt így működik, én pedig többre vágyom. Szeretnék trófeákért versengeni, szeretnék kilépni az európai kupaporondra, és az Európa-ligában vagy a Bajnokok Ligájában játszani. Lássuk be őszintén, a Cercle-lel ez nem fog menni.”

A korábbi magyar kapitány kitért arra a pletykára is, hogy az európai kupaporondra aspiráló Antwerpen kispadján ülő Bölöni László utódja lesz.

„Jó lenne továbbra is Belgiumban dolgozni, de egyelőre nem kaptam konkrét ajánlatot. Antwerp? Ez a magyar sajtó színtiszta spekulációja.”

Storckot hírbe hozták a Monacóval is, a német szakember korábbanbeszélt is folyamatban lévő tárgyalásairól a hercegségbeliekkel– erről a szálról nincs friss publikus információ.

Legfrissebb hírek

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

Egymás ellen nyitnak új fejezetet az olaszok és a belgák a Nemzetek Ligája-rajton

Minden más foci
2026.09.25. 11:58

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.23. 23:45

A belga Axel Witsel lemondta a válogatottságot

Minden más foci
2026.09.17. 08:24

A Benelux-út: légiósainknak ez az ugródeszka az elitligák felé

Légiósok
2026.08.11. 08:53

A szomszédból érkezik a belgák új szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
2026.07.24. 15:31

Sunderlandben folytatja a vb-t megjárt belga védő

Angol labdarúgás
2026.07.15. 15:09

Ha július 14. és futball-vb, akkor brazil bemutatkozás és belga bronzérem

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:05