nemzetisport.hu 2016.02.27 09:16 Frissítve: 2016.02.27 17:34

Edzősors: ilyen nincs! Itt a legőrültebb magyar átigazolás

Hallottunk már az utóbbi időben egy-két érdekes szerződésről, de most az internetet bújva ráleltünk a legváratlanabb magyar „átigazolásra”…

 

Posta Sándor neve Magyarországon kevésbé ismert, edzőként korábban Debrecenben dolgozott, majd Afrika felé vette az irányt, ahol Zimbabwében, a Motor Action együttesénél kapott állást.

„Sando” zsebből fizeti a játékosait (Fotó: soka25east.com)

Posta búcsút intett Zimbabwének is, most pedig a soka25east.com beszámolója szerint a zambiai másodosztály déli csoportjában szereplő Livingstone Pirates együttesénél kapott állást.

A csapatról érdemes tudni, hogy semmit sem lehet róla tudni. Nincs honlapja, Wikipedia-oldala, Transfermarkton sem szerepel, sőt, a zambiai ligákat listázó oldalakon is csak az archívumban lehet rálelni egy-két információmorzsára a klubról.

És egyébként edzőjükről azt hiszik, „Sando” a vezetékneve.

A felfrissüléssel nem lesz gond, új csapata pályája mellett akad egy-két vízesés (Fotó: livingstonetourism.com)

„Sando” mindenesetre meggyőzte a klub vezetőségét, ígérete szerint élvonalbeli együttest csinál a Piratesból.

Egy pillanatkép a „kalózoknál”… (Fotó: your-connection.com)

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.08.16 09:32:20

Minden más foci TÓTH ÁDÁM

Mino Raiola és Jorge Mendes felépített játékosbirodalma folyamatosan gyarapodik.

2017.08.16 11:21:31

Minden más foci nemzetisport.hu

„Úgy nézek ki, mint aki össze van zavarodva, de nagyon izgatott vagyok!"

2017.08.15 23:27:52

Minden más foci DLUSZTUS IMRE

NS-VÉLEMÉNY. Az Országos Földbirtokrendező Tanács Országos Földhivatala már 1946-ban körrendeletet adott ki arról, hogy házhely céljára pályát igénybe venni csak hasonló kondíciójú csereterület esetén lehetséges. Ezt a rendeletet még soha senki nem vonta vissza.

2017.08.14 08:50:33

Minden más foci nemzetisport.hu

A Juventus összecsapásával kezdetét veszi a Serie A új szezonja • Rajtol a Vuelta a Espana.

2017.08.14 08:48:37

Minden más foci nemzetisport.hu

Tottenham–Chelsea • Pályán a Barcelona és a Real Madrid.