Eb 2020: szeptember 19-én dől el, hogy rendezhetünk-e

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.14. 14:42
null
Budapesten az új Puskás Stadionban lenne a három csoportmeccs és az egyik kieséses szakaszbeli találkozó
Az Európai Labdarúgó-szövetség szeptember 19-én hirdeti ki, hogy a 19 pályázó közül melyik 13 város rendezhet mérkőzéseket a 2020-as Európa-bajnokságon, amelynek megtartását már nem egy vagy két ország nyeri el. A nevezők között Budapest is szerepel.

 

Michel Platini UEFA-elnök ötletét 2012 decemberében fogadta el a szervezet, az UEFA egy-egy ország egy-egy városának nevezését várta. Végül 19-en jelentkeztek, köztük Magyarország és Budapest. A szeptemberi „eredményhirdetésen” 12 alapcsomagot és egy döntős csomagot ítélnek oda 13 városnak.

Az alapcsomagban három-három csoportmeccs és egy-egy kieséses szakaszbeli találkozó (nyolcad- illetve negyeddöntő) szerepel, a másikban a két elődöntő és a döntő.

Utóbbira München és London pályázott (az alapcsomag mellett).

A 13 városról szeptember 18-án dönt az UEFA végrehajtó bizottsága, az eredményt szeptember 19-én 13.00 és 13.30 között hirdetik ki Genfben.

A szavazás első körében a döntő és az elődöntők helyszínéről döntenek, a másodikban a negyeddöntős meccsekhez tartozó csomagokat sorsolják ki, majd a hat vagy nyolc térségre osztott Európából kiválasztanak egyet-egyet azokból a térségekből, amelyek még nem kaptak meccset. Ezek nyolcaddöntős találkozókhoz járó csomagot kapnak, s végül a maradék nyolcaddöntős mérkőzéseket ítélik oda a fennmaradó pályázóknak, amelyek közül hat hoppon marad.

Budapest mellett Baki (Azerbajdzsán), Minszk (Fehéroroszország), Brüsszel (Belgium), Szófia (Bulgária), Koppenhága (Dánia), London (Anglia), Szkopje (Macedónia), München (Németország), Jeruzsálem (Izrael), Róma (Olaszország), Amszterdam (Hollandia), Dublin (Írország), Bukarest (Románia), Szentpétervár (Oroszország), Glasgow (Skócia), Bilbao (Spanyolország), Stockholm (Svédország) és Cardiff (Wales) pályázott az alapcsomagra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik