Dzsudzsák-kapufa után Twente-pontszerzés

Vágólapra másolva!
2010.03.20. 21:48
null
A PSV drukkerei csalódottan távoztak a rangadó után (Fotó: Action Images – archív)
Nem bírt egymással a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság szombat esti rangadóján a PSV és a Twente, így a vendégek tartják előnyüket a tabella élén. Dzsudzsák Balázs végigjátszotta a találkozót, a 91. percben kis híján el is döntötte a mérkőzést – a kapufa viszont megmentette a vendégeket. A NAC Breda Fehér Csabával a soraiban kapott ki simán az idény egyik meglepetéscsapatának számító Heraclestől.

A természetesen Dzsudzsák Balázzsal a kezdőben felálló PSV-nek támadnia kellett, támadott is a kezdő sípszótól – az más kérdés, hogy hiába volt az eindhoveni mezőnyfölény, a listavezető védelme szilárdan állt a lábát.

Az elején Dzsudzsák és Koevermans kisebb, majd az első félóra után Bakkal jóval nagyobb helyzetben hibázott, a patthelyzetről viszont nem tudtak elmozdulni a csapatok. A félidőt a magyar légiós lövése zárta, próbálkozását azonban Boschker hárította.

Ami nem jött össze az első 45 percben, gyorsan összejött a szünet után: Sztaniszlav Manolev teremtett helyzetet Danny Koevermans előtt, aki ki is használta a lehetőséget, megszerezve ezzel szezonbeli 10. gólját.

Ez így tökéletes is lett volna a PSV-nek – egy győzelemmel az eindhoveniek két pontra csökkenthették volna a hátrányukat –, de a Twente veteránja, a svájci válogatott Blaise N'Kufo másképp gondolta: Bryan Ruiz átadásából egalizált.

A PSV a hajrában rendületlenül jött előre, és az utolsó perc kis híján meg is hozta a sikert a hazaiak számára: szöglet után Dzsudzsák elé került a labda, aki futtából, 17 méterről lőtt, az iszonyatos erejű bomba viszont a lécet „megcsókolva" kapu fölé ment – maradt az 1–1.

EREDIVISIE
28. FORDULÓ  
Willem II–FC Utrecht 0–3
Heracles Almelo–NAC Breda 3–0
PSV–Twente 1–1
Feyenoord–Vitesse

1–1-nél a rossz időjárási

körülmények miatt félbeszakadt

AZ ÁLLÁS
1. Twente 28 22 5 1 52–22 71
2. PSV 28 20 6 2 61–23 66
3. Ajax 27 20 4 3 80–18 64
4. Feyenoord 28 14 10 4 44–27 52
5. Heracles Almelo 28 14 4 10 41–38 46
6. AZ 27 14 3 10 53–31 45
7. Utrecht 28 12 9 7 31–26 45
8. Groningen 27 11 6 10 38–36 39
9. NAC 28 10 7 11 37–46 37
10. Roda 27 9 5 13 35–49 32
11. Heerenveen 28 10 2 16 34–49 32
12. VV Venlo 27 6 10 11 35–39 28
13. NEC 28 7 7 14 31–49 28
14. Vitesse 28 6 7 15 27–48 25
15. Sparta Rotterdam 27 6 7 14 27–48 25
16. ADO Den Haag 27 5 8 14 28–48 23
17. Willem II 28 7 2 19 33–55 23
18. RKC 27 4 0 23 22–57 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik