Djordje Kamber és a lemosott átok; Aján Tamás súlyos vádakkal néz szembe

SZ. M.SZ. M.
2020.06.04. 23:18
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

Lekerült róla a rontás. Szerbiában egy, Magyarországon három vesztes kupadöntőnek volt részese Djordje Kamber, ezért is felejthetetlen élmény neki, hogy győztes gólt szerezve a Pisont István irányította Honvéd csapatkapitányaként emelhette magasba a trófeát. Pietsch Tibor interjúja

Szerb kampány a magyar tehetségért. A helyi sajtó a lapunkban szerdán megjelent interjú után attól tart, hogy Szilágyi Vladimir, a Topolya középcsatára idővel a magyar válogatottban kap helyet. A szerbiai visszhangokat Tőke János Zentáról foglalta össze

Pietsch Tibor születésnapi beszélgetése a nyolcvanadik életévét betöltő kispesti „góréval” a sorsát meghatározó behívóról, Bozsik Józsefről, az elszántságról és a várva várt családi ünnepségről

A sárban kúszás után pihenni szeretne, ezért Tóth Dávid az elmúlt hónapok exatlonos szereplése után még nem döntötte el, belevág-e a tokiói felkészülésbe. Az olimpiai ezüstérmes kajakossal Pircs Anikó beszélgetett

A Nemzetközi Súlyemelő-szövetséget szűk húsz éven át irányító Aján Tamással kapcsolatban súlyos szabályszegéseket állapított meg a Richard McLaren vezette vizsgálat – az exelnök neve 229 alkalommal szerepel a dokumentumban. Nagy Péter és Szabó Gábor összefoglalója

Ezúttal is jelentkezünk Sportkrém-mellékletünkkel: 26. versenyszezonjába vágott bele Verrasztó Evelyn, mert az olimpiai döntő még nagyon hiányzik pályafutásából – derül ki Pircs Anikó interjújából

Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
23 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
2026.10.15. 23:39

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
2026.10.14. 23:55

Nagyapa, sikerült! – interjú Lukács Dániellel; a Farkas név újra szép lesz...

E-újság
2026.10.13. 23:45

Kleinheisler László: A hazám nem becsül meg; Nagy Ádámot ajánlották az Arsenalnak

E-újság
2026.10.12. 23:25

Gulácsi Péternél Madridban; Liu Shaoang otthon van itt is, ott is

E-újság
2026.10.11. 23:45

Szoboszlai vs. Haaland; Rátgéber: 60

E-újság
2026.10.10. 23:55

Gulyás Michelle: Erre a sportágra születtem; Plamen Andreev: lusta csatárból jó kapus

E-újság
2026.10.09. 23:45