Dél-Amerika: Gabriel Barbosa az év legjobbja az El Paísnál

Vágólapra másolva!
2020.01.01. 18:55
null
Az Inter kölcsönjátékosa 43 gólt szerzett tavaly, bajnoki címet és Libertadores-kupát nyert (Fotó: AFP)
Gabriel Barbosa, a Flamengo csatára lett az elmúlt év legjobb labdarúgója Dél-Amerikában. A 23 éves brazil futballista fölényesen végzett az élen az El País című uruguayi lap által szervezett hagyományos szavazáson, amelyen a kontinens szakíróinak voksai alapján alakult ki a végeredmény.

 

Barbosa, aki az Internazionale játékosaként kölcsönben szerepel a riói csapatban, 168 szavazatot kapott, míg a második és harmadik helyezett két csapattársa, a brazil Bruno Henrique és az uruguayi Giorgian de Arrascaeta 83-at, illetve 40-et.

A győztes 43 gólt szerzett 2019-ben, ezzel jelentős részt vállalt a brazil bajnoki cím megszerzéséből, valamint a Libertadores-kupa-diadalból. Ráadásul az első számú dél-amerikai klubsorozat novemberi, limai döntőjében az ő 89. és 92. percben szerzett góljával fordított együttese az argentin River Plate ellen.

Barbosa kölcsönszerzőse éppen lejárt, a Flamengo 16 millió eurót kínált érte az Internek.

A legjobb edzőnek Marcelo Gallardót, a River Plate trénerét választották meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik