DAC: horrorfélidő után kiütéses vereség Nagymihályban

DUDUCZ TIBOR (Nagymihály)DUDUCZ TIBOR (Nagymihály)
Vágólapra másolva!
2019.11.23. 16:39
null
Ez nem Peter Hyballa csapatának napja volt (Fotó: Lelkes Ernő/dac1904.sk)
Súlyos, ötgólos vereséget szenvedett a Dunaszerdahely Nagymihályon a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga) 16. fordulójának szombati játéknapján.

 

A novemberi válogatott szünetet követően a célegyenesbe fordult a Fortuna Liga őszi szezonja, amelyből még három forduló van hátra. A Dunaszerdahely Nagymihályban kezdte meg a 2019-es év hajráját.

A hazaiak alap tizenegyében több változás volt, míg a vendégeknél Vida Máté visszakerült a kezdőcsapatba (amelyben Vida Kristopher is helyet kapott). Hiányzott viszont a bokatörést szenvedő csapatkapitány, Kalmár Zsolt.

Mivel a nagymihályiak is sárga-kék szerelésben léptek pályára, a vendégek a második számút, a szürkésfeketét öltötték magukra, amely négy héttel ezelőtt, Garamszentkereszten szerencsét hozott a felvidéki csapatnak. Szombaton másként történt…

A mérkőzést gyászszünet előzte meg: a múlt heti, Nyitra melletti autóbusz-baleset áldozataira emlékeztek egyperces néma főhajtással.

Arossz minőségű játéktéren aktívan kezdett a DAC, amelyet több mint kétszáz szurkoló kísért el a Dunaszerdahelytől 400 kilométerre fekvő városba. Mint később kiderült, sokan közülük már az első félidő után elhagyták a stadiont…

Kezdetben tehát nyomás alatt volt a hazai kapu, ám miközben a dunaszerdahelyi helyzetek kimaradtak, odaát a nagymihályiak Issa Modibo Sidibé révén kihasználták az első lehetőségüket. Ezután ismét kihagyott DAC-helyzetek jöttek – a másik oldalon pedig Peter Kolesár értékesítette a büntetőt. A vendégek szempontjából „horrorfélidőnek” minősíthető játékrészt Sidibe és Kolesár újabb találata, valamint Kristián Kostrna öngólja zárta le.

A második félidő pozitívuma? Nem kapott több gólt a DAC…

A dunaszerdahelyiek hátránya három ponttal nőtt az éllovas Slovan mögött, mivel a pozsonyiak – Holman Dáviddal a soraikban – győzelemmel zárták a szerediek elleni szombat késő délutáni mérkőzésüket.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
16. FORDULÓ
Zemplín Michalovce (Nagymihály)–FC DAC 1904 (Dunaszerdahely) 5–0
DAC: Vida Kristopher és Vida Máté végigjátszotta a mérkőzést, Kalmár Zsolt sérült.
Slovan Bratislava (Pozsony)–Sered (Szered) 2–0
Slovan: Holman Dávid végigjátszotta a mérkőzést, Guzmics Richárd nem volt kerettag.
Az élcsoport: 1. Slovan 41 pont, 2. DAC 32, 3. Zilina 31, …8. Sered 18, …10. Zemplín Michalovce 17

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik