CFR: megvált a részvényeitől Pászkány Árpád

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.22. 14:27
Megvált a kolozsvári CFR labdarúgóklub részvényeitől a csapatot felfuttató Pászkány Árpád kolozsvári üzletember.

A prosport.ro portál tudósítása szerint Pászkány egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón jelentette be, hogy már januárban átadta részvényei egy részét egy befektetői csoportnak, de tovább keresi azt a külföldi befektetőt, aki jobb anyagi feltételeket tud biztosítani a klub fejlődéséhez. A részvények jelenleg 29 üzletember között oszlanak meg.

Iuliu Muresan klubelnök bejelentette, hogy a CFR (a volt magyar válogatott) Miriuta László vezetésével készül a következő bajnoki idényre és az Európa Liga-szereplésre. A CFR az ötödik helyen végzett a román bajnokságban, és azáltal vált lehetővé a nemzetközi kupaszereplése, hogy a negyedik helyen záró Dinamo Bucuresti fizetésképtelenséget jelentett.

Pászkány Árpád 2001-ben vásárolta meg a CFR 1907 Cluj részvényeit. A csapat akkor a román harmadosztályban játszott. 2004-től az élvonalban szerepelt a kolozsvári együttes, és 2008 után három alkalommal nyerte meg a román bajnokságot és a Román Kupát. A csapat legfényesebb európai sikerét 2012 decemberében érte el, amikor a Bajnokok Ligája csoportkörében a Manchester United otthonában sikerült győznie.

Legfrissebb hírek

Közleményt adott ki a Kolozsvár ellen megsérült játékosai állapotáról a Paks

Labdarúgó NB I
23 órája

„Sok játékszituációban látszott, hogy a CFR a jobb csapat” – román sajtóvisszhang

Európa-liga
Tegnap, 9:07

Kovácsik Ádám: Nem nyomtak úgy oda bennünket, hogy ne kaptunk volna levegőt

Európa-liga
Tegnap, 8:59

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
2025.07.10. 21:46

Haraszti Zsolt: Nem lepett meg minket a CFR

Európa-liga
2025.07.10. 21:43

Gól nélküli döntetlent játszott a Paks a Kolozsvárral az Európa-liga-selejtezőn

Európa-liga
2025.07.10. 20:55

Tóth Barna lesz a gólfelelős a CFR elleni odavágón – kezdőcsapatok

Európa-liga
2025.07.10. 17:51

Váratlan fordulat: mégsem játszik Pakson a román gólkirály

Európa-liga
2025.07.10. 13:06
Ezek is érdekelhetik