Centenáriumi Copa América – topfoci az Eb árnyékában

BÁJOS KÁOSZ

Mindenképp érdekesség – de már hagyomány is – a torna különös időpontja. Nem az Eb-vel való egybeesésre gondolunk, hanem arra, hogy mindjárt egy évvel a 2015-ös chilei kontinensviadal után szervezik a Copát. A verseny hagyományának egyik alapvető része ez a rendszertelenség: az 1916-os kezdéstől a '20-as években szinte minden évben, a '30-as évektől fogva '59-ig nagyjából kétévente rendezték meg, majd onnan '67-ig négyévente. Ekkor jöttegynagy szünet, majd hét év után, 1975-tőlhol négy, hol három, hol kétéves időközönként tartották meg.Vajon'15-'16-os duplázással csak a gyökerekhez akartak visszatérni?

A következőkben azt ismegnézzük, mi változotttavalyi beharangozó cikksorozatunkóta.

TÖRTÉNELMI ÚJÍTÁSOK

Bár a rendszertelenség némileg megnehezíti a Copa követhetőségét – felmerülhet például a kérdés, van-e értelme megint összemérniük az erejüket gyakorlatilag ugyanazoknak a kereteknek –, a szervezők több újdonsággal gondoskodtak róla, hogy mégis érdekessé tegyék a centenáriumot. Az Eb-hez hasonlóan itt is bővítették a létszámot: az eddigi 12 helyett most először versenyez 16 válogatott. Így az eddig váltakozva meghívott nemzetek (Mexikó, USA, Jamaika) mind ott lehetnek, de emellett új válogatottak (Haiti, Panama) is dEbütálni fognak. Először lesz tehát négy csoport is, és lép életbe a hagyományos továbbjutási rendszer.

Így szinte mintha egyesülne a Copa América és északi kistestvére, az Arany-kupa, illetve megidéződik az 1952 és '60 között három alkalommal megrendezett Campeonato Panamericano is. De torna összképe szempontjából legalább ennyire fontos, hogy a 100 év során most először rendezikDél-Amerikán kívül. A Copa mérkőzései most először az USA 10 különböző városában zajlanak majd. Ezzel is erősödik a centenárium különkiadás-jellege, melyet az is jelez, hogy a torna győztese nem nyeri el a 2017-es Konföderációs Kupán való indulás jogát.

Ezzel az újítással valószínűleg mindenki jól jár: az USA mint helyszín piaci szempontból nagy dobás, kétnyelvűvé teszi a tornát, óriási pluszt hoz potenciális közönségben, ennek mindenki örül – az USA pedig a maga részéről folytathatja a labdarúgás szisztematikus népszerűsítését, illetve kipróbálhatja magát szervezőként, ha 1994 után ismét VB-rendezésre szánnák el magukat. Meg kell hagyni, hogy a torna szlogenje („Now Is The Time / Ahora es el momento”) nem sikerült túl egyedire – Petőfinek például már 1848-ban eszébe jutott – viszont az is valószínű, hogy az USA-n kívül nem lehetett volna rávenni a brazil VB-n is feltűnő Pitbullt, hogy működjön közre a torna hivatalos dalában.

ESÉLYESEK?

Ha sérültnek nem is nevezhetjük, mindenesetre eléggé megtépázottan érkezik a tornára Kolumbia csapata. José Pékermannak formahanyatlásuk miatt olyan (korábbi) vezéregyéniségektől kellett megválnia, mint Radamel Falcao, Jackson Martínez és Teófilo Gutiérrez. Ezen kívül James Rodríguez a BL-győzelem ellenére meglehetősen viszontagságos szezont tudhat maga mögött a Real Madridban. Idén talán az olasz bajnokságban jól teljesítő Juan Cuadrado (Juventus) és Carlos Bacca (a mélyrepülő Milan szinte egyetlen fénypontja) lehet a két húzónév.

Luis Suárez hiányáról már beszéltünk, ennek ellenére talán most jöhet a jelenlegi uruguayi keret utolsó nagy dobása. A 2010-es VB 4. hellyel kiugró, 2011-es Copa-győztes Tabárez-csapat gerincét nagyjából végig ugyanazok a játékosok adják, és ez alatt a hat év alatt sem a mester, sem ők nem lettek fiatalabbak. A dél-amerikai VB-selejtezőcsoportot egyelőre vezetik – nyilván bíznak benne, hogy jó formájuk a tornán is kitart majd.

Ha már VB-selejtezőcsoport: úgy tűnik, Brazília máig sem heverte ki a legutóbbi VB-n kapott óriási pofont, mert hat meccs után nem áll továbbjutást érő helyen – igaz, nincs is nagyon lemaradva. Dunga fiainak persze még bőven lesz idejük javítani, de a keretből – különösen a Barcelona kérésére kimaradó Neymar távollétében – továbbra is hiányzik az igazi vezéregyéniség. A csatársorban Hulk a maximum, akit fel tudnak mutatni. Igaz, a középpályán Casemiro a Real Madrid után a canarinhának is megadhatja a sikerhez szükséges stabilitást.

Kérdés, kiheverte-e már a két ezüstérmet az argentin tizenegy. Míg Alejandro Sabella vezetésével a VB-ezüst csak az elvesztett döntő miatt érződött kudarcnak, a tavalyi Copa-ezüst egyértelmű csalódás volt, és megrendítette az utódba, Tata Martinóba vetett bizalmat is. Dybala kihagyását már említettük – legalább ennyire különös, hogy nem talált élesEbb szélsőt a Kinában focizgató Ezequiel Lavezzinél. Mindenesetre a támadósor így is bombaerős, és ha Agüero végre egyszer odateszi magát, amikor számít, illetve Messi felépül utolsó barátságos meccsükön összeszedett, kisebb sérüléséből, égni fog bennük a bizonyítási vágy, hogy megszakítsák az albiceleste 1993 óta tartó sikertelenségét.

Különös helyzetben van a tavalyi házigazda és győztes Chile: a történelmi siker ellenére megváltak Jorge Sampaoli szövetségi kapitánytól, mivel gyengén kezdték a selejtezőket. Érdekes módon Ebbe a szövetség elnöke előbb bukott bele, mint az edző. Feltehetőleg a győzelem előtt is fennálló belső feszültségek okozták a váltást, de ha ezeken az új kapitány, Juan Antonio Pizzi úrrá tud lenni, gyakorlatilag minden csapatrészben a világszínvonal áll rendelkezésére: a védelmet a spanyol bajnok Claudio Bravo irányítja, a középpálya vezére a német bajnok Arturo Vidal, míg a csatársort az angol ezüstérmes Alexis Sánchez neve fémjelzi. Ez lenne a garancia a következő sikerhez?

MEGLEPETÉS LENNE?

A legutóbbi tornához képest mindenképpen jelentős változás, hogy Mexikó ezúttal komolyabban veszi az indulást, és nem fiókcsapatával készül: ott lesz a nagy öreg Rafa Márquez, Héctor Moreno és Andrés Guardado, a középpálya két oszlopa, a csatársorban pedig Chicharito Hernández, a Leverkusenben magára találó gólvágó. A semleges szurkolók nagy bánatára viszont már nem lesz Piojo Herrera: a temperamentumos szövetségi kapitány dulakodásba keveredett egy újságíróval, ezért mennie kellett. Helyét a kolumbiai Juan Carlos Osorio vette át.

A gyakran meghívott Mexikóhoz hasonlóan még Ecuador is első tornagyőzelmére pályázik – talán a szokásosnál jobb előjelekkel. Az argentin Gustavo Quinteros által irányított gárda Uruguayjal holt holtversenyben vezeti a 2018-as selejtezősorozatot. Az igazán nagy egyéniségek hiányoznak, bár az angol bajnokságban edződő két Valencia neve (Enneré a West Ham-ből és Antonióé a Manchester Unitedből) ismerősen csenghet. Különleges eset, de a Copán van magyar érdekeltségű játékos, méghozzá épp Ecuadorban: a fradista balhátvéd Cristian Ramíreznek lehet itthonról szorítani.

A végére maradtak a házigazdák. Az USA válogatottját egy ideje már nem lehet egyetlen legyintéssel elintézni – sőt, rendre olyan meccseket produkálnak, hogy az szolgálja a foci népszerűsítését. A 2010-es VB-n Ghána ellen játszottak élvezetes meccset, 2014-ben pedig Belgium ellen talán az egész VB legizgalmasabb párharcát vívták. Igaz, hogy mindkétszer vesztesen kerültek ki a küzdelemből, de talán csak idő kérdése, hogy a 2011 óta Jürgen Klinsmann kezei alatt stabilan edződő válogatott nagyobb dobással rukkoljon elő. És mikor tennék, ha nem épp a Copa Américán? Az eddigi 44 tornából 41-szer játszották egy adott országban a meccseket, és végül 21-szer a hazai csapat diadalmaskodott. Kell-e több, mint a hazai pálya előnye?

www.kulturtapas.hu