Celtic: pszichológust vettek fel, miután kikaptak a Fraditól

MTI MTIMTI MTI
2020.09.19. 14:21
null
A Ferencváros sikere miatt sorozatban harmadszor maradt le a BL-főtábláról a Celtic (Fotó: Getty Images)
A sikertelen európai kupaszereplés miatt pszichológust alkalmaznak a skót bajnok Celtic FC labdarúgócsapatánál.

 

A glasgow-i együttes egymást követő harmadik idényben maradt le a csoportkörről a Bajnokok Ligájában, miután augusztus végén hazai pályán 2–1-re kikapott a Ferencvárostól a selejtező második fordulójában.

Dermot Desmond többségi tulajdonos szerint a klubon elhatalmasodik a félelem, amikor a csapat kilép a nemzetközi porondra.

Neil Lennon vezetőedző közölte, nem a játékosok gondolkodásmódjának tulajdonítja a vereséget, és arról is beszélt, hogy tanulmányoznak különböző módszereket, amelyek elősegíthetik a teljesítmény javulását.

„Mindig arra törekszünk, hogy a lehető legjobban fejlődjünk. Ha ehhez meg kell néznünk a dolgok lélektani oldalát, akkor megtesszük. Akár külön-külön, akár csoportosan” – nyilatkozta a tréner.

A Celtic FC a lett Riga FC-vel találkozik a jövő héten az Európa-liga-selejtező harmadik körében.

EMLÉKEZTETŐÜL
BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
CELTIC (skót)–FERENCVÁROS 1–2(0–1)
Glasgow,Celtic Park,zárt kapuk mögött.Vezette:Lindhout (holland)
CELTIC:Barkasz – Elhamed (J. Frimpong, 78.), Jullien, Ajer, G. Taylor – S. Brown, C. McGregor – Forrest (Ajeti, 78.), Christie, M. Elyounoussi – Ntcham.Vezetőedző:Neil Lennon
FTC:Dibusz – Botka, Kovacevic, Blazic, Civic – Sigér D., Haratin, Somália – Nguen (Skvarka, 80.), Isael (Boli, 71.), Uzuni (Dvali, 86.).Vezetőedző:Szerhij Rebrov
Gólszerző:Christie (53.), ill. Sigér D. (7.), Nguen (75.)

Legfrissebb hírek

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
8 órája

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
9 órája

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
11 órája

A Paks kapusa felkészült arra is, hogy „megsorozzák” a ferencvárosiak

Labdarúgó NB I
19 órája

Csalódott ferencvárosiak, boldog győriek a szuperrangadó végén

Kézilabda
2026.10.31. 18:32

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Nyéki Balázs: Elégedett vagyok, de látom a hibákat

Vízilabda
2026.10.30. 12:14

Spéci szurkolói sál, a legpontosabb szabadrúgás – a Ferencváros bicskei kupatovábbjutásának legjobb képei

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 17:50