Bulgária: távozott a labdarúgók szövetségi kapitánya

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.27. 21:41
Távozott a bolgár labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról Ivajlo Petev, aki minden bizonnyal a Dinamo Zagreb vezetőedzőjeként folytatja pályafutását.

A bolgár szövetség kedden jelentette be, hogy egy nappal korábban felbontotta a 41 éves edző szerződését, aki 2014 decembere óta ült a csapat kispadján. Petev ezt követően Zágrábba utazott, hogy a helyszínen tekintse meg a horvát bajnok Dinamo mérkőzését a Juventus ellen a Bajnokok Ligája csoportkörében kedd este.

A helyi média értesülései szerint a trénert szerdán mutatják be hivatalosan a fővárosi klubnál, ahol a korábbi edző, Zlatko Kranjcar a vártnál gyengébb idénykezdet miatt múlt hétfőn mondott le.

A bolgár válogatott kispadjára várhatóan az 52 esztendős Petar Hubcsev ül, aki játékosként meghatározó tagja volt az 1994-es világbajnokságon negyedik helyezett csapatnak, 2002 óta pedig edzőként tevékenykedik.

A nemzeti együttes jövő pénteken a franciák, október 10-én pedig a svédek vendégeként játszik világbajnoki selejtezőt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik