Bulgária: sorozatban 9-edszer bajnok a Ludogorec!

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2020.06.21. 17:27
null
A Ludogorec ünnepelhet: sorozatban kilencedszer lett bolgár bajnok (Fotó: AFP, archív)
A Ludogorec hazai pályán 2–1-re legyőzte a Beroét a bolgár élvonalbeli labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásában, így bebiztosította bajnoki címét – sorozatban immár a kilencediket.

 

A Ludogorec abban a tudatban léphetett pályára, hogy ha begyűjti a három pontot a Beroe ellen, akkor bajnok lehet, hiszen legfőbb riválisa, a CSZKA Szófia a legutóbbi két fordulóban csak döntetlent ért el. Ehhez képest az első félidőben a Beroe szerezte meg a vezetést Alioune Fall találatával. A fordulás után azonban két perc alatt fordított a razgradi együttes, és a vendégeknek erre már nem volt válaszuk.

A Ludogorec sorozatban kilencedik bajnoki címét nyerte meg, a 2011–2012-es idény óta uralja a bolgár bajnokságot. A razgradi csapat az előttünk álló idényben a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában szerepelhet – akárcsak a Ferencváros, és mindkét klub kiemelt lehet, így ezúttal (a legutóbbi selejtezőhöz hasonlóan) nem találkozhatnak ebben a körben.

A Ludogorec beállította a CSZKA Szófia bolgár rekordját: a fővárosi együttes 1954 és 1962 között szintén zsinórban kilencszer lett bajnok.

Jelenleg a Ludogorec mellett a skót Celtic bír kilences szériával, ami jelenleg is aktív. A Juventus csatlakozhat hozzájuk hamarosan, a Bayern München pedig nyolccal követi őket, míg az APOEL és a Qarabag 7-7-tel áll.

BOLGÁR BAJNOKSÁG
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 27. FORDULÓ

Ludogorec–Beroe 2–1
Az élcsoport: 1. Ludogorec 65 pont (már bajnok), 2. CSZKA Szófia 51, 3. Levszki Szófia 50

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
3 órája

Megvannak a Ferencváros–Ludogorec párharc pontos időpontjai

Európa-liga
2026.01.30. 17:52

Most éppen norvég edző irányítja majd a Ludogorecet a Fradi ellen…

Európa-liga
2026.01.30. 16:09

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Felkészülés: a Paks és a DVSC is három gólt kapva szenvedett vereséget

Labdarúgó NB I
2026.01.11. 18:34

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 15:31

A duplázó Donyell Malent fejen találta egy söröspohár, de így is simán nyert a Villa

Európa-liga
2025.11.27. 21:09

Berke Balázs elitligás csapatnak vezet az El-ben

Európa-liga
2025.11.25. 10:39
Ezek is érdekelhetik