Brazília: szívproblémák miatt visszavonult a korábbi Roma-kapus

Vágólapra másolva!
2013.08.12. 14:56
null
A visszavonuló Doni a Liverpool kapuját is védte (Fotó: Reuters, archív)
Szívproblémák miatt szögre akasztotta kesztyűjét Alexander Doni, az AS Roma és a Liverpool korábbi kapusa. A 33 éves labdarúgó nevelőklubjánál, a Botafogónál szeretett volna újra pályára léni a nyáron, ám inkább úgy döntött, nem kockáztat és befejezi pályafutását.

„Isten sem akarja, hogy folytassam a futballt. Szomorú, hogy abba kell hagynom, különösen mert a fiam a pályán akart látni újra – nyilatkozta az Estadiónak Alexander Doni, aki beszélt a 2012-es szívrohamáról is. – Szerettem volna miatta is folytatni, de nem tehetek mást. Egyszer már majdnem meghaltam..."

A Botafogo-nevelés Doni Brazíliában megfordult a Santosban, a Corinthiansban és a Cruzeiróban is, majd 2005-ben az AS Romához igazolt, melynek színeiben 148 bajnokin védett – ebből 54-én hibátlanul, gólt sem kapva. Az olasz fővárosból 2011-ben Liverpoolba szerződött, ahonnan idén januárban hazatért, és újra a Botafogo kapusa lett.

A33 esztendős korábbi brazil válogatott kapuvédő már évek óta szívritmuszavarral bajlódik, idén emiatt nem védhetett a Botafogóban.

Doni visszavonulását követően a hírek szerint kapusiskolát nyit Brazíliában, mely együttműködik majd az AS Romával.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik