Brazília: Ronaldo hétfőn jelentheti be visszavonulását - lapértesülés

Vágólapra másolva!
2011.02.13. 18:41
null
Úgy tűnik, Ronaldo már eldöntötte, hogy befejezi (Fotó: Action Images – archív)
Címkék
Rövid időn belül két sztárját is elveszítheti a brazil labdarúgó-bajnokságban szereplő Corinthians. Ám nagy különbség, hogy míg Roberto Carlos csak a csapatot hagyta el (és várhatóan az orosz Anzsi Mahacskalához szerződik), addig Ronaldo a pályafutása befejezését tervezi. Az O Globo értesülései szerint a brazil válogatott korábbi csatára hétfőn jelentheti be hivatalosan visszavonulását, és a játékos szavaiból is az derül ki, befejezi.

„Nem bírom tovább. Folytatni akartam, de nem sikerült. Elgondolok egy cselt, de nem tudom végrehajtani. Lejárt az idő. Nagyszerű időszak volt" – mondta Ronaldo az Estado de Sao Paulo napilapnak.  

Mint ismert, Ronaldo azután került a Corinthians-szurkolók támadásainak kereszttüzébe, hogy a csapat már a Libertadores-kupa selejtezőjében elvérzett. Az eset után a Corinthians hevesebb vérmérsékletű hívei a klub székházának falaira a játékosokat, elsősorban Ronaldót becsmérlő szlogeneket festettek, távozásra felszólítva az általuk „szégyentelenül dagadtnak" titulált aranylabdás csatárt.

Ronaldo a hét elején még úgy nyilatkozott, hogy bár elgondolkodott a visszavonuláson, de nem adja meg az őt kritizáló szurkolóknak ezt az örömöt.  Most úgy tűnik, hogy újból átgondolta a kérdést. A ma délutáni sajtótájékoztatón minden eldől.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik