Bologna: Détári is játszhat a Real Madrid legendái ellen

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2019.10.08. 10:14
null
Détári Lajost is meghívták a Bologna ünnepségére (Fotó: Tumbász Hédi)
A tervek szerint Détári Lajos is pályára lép a Bologna alapításának 110. évfordulója alkalmából rendezendő gálamérkőzésen, amelyen a Serie A-s klub hírességei a Real Madrid-legendák fantázianevű csapattal játszanak szerda este a Stadio Renato Dall’Arában. A többnapos ünnepségsorozat részeként meghirdetett találkozón a bolognai együttesben az 56 esztendős magyar középpályás mellett szerepet kap többek között Roberto Baggio, Gianluca Pagliuca, Marco Di Vaio, a spanyol klub színeiben Roberto Carlost, Clarence Seedorfot, Christian Karembeut is figyelheti a közönség.


„Ezerkilencszázkilencvenben szerződtem a csapathoz, és két idényen keresztül futballoztam itt olyan tehetségek mellett, mint Antonio Cabrini, Massimo Bonini, Roberto Tricella
– idézte a tuttobolognaweb.it Détári Lajost a jeles tízesekről készített összeállításában. – Csodálatos kapcsolatot ápoltam Luigi Corini elnök úrral, és nem csak azért, mert mindkettőnknek negyven és feles volt a cipőmérete. Nem felejtem az első gólomat sem, amelyet a Sampdoriának lőttem Bonini beadásából.”

A bolognai futballünnep keretében tematikus kiállítás nyílt a városban, a látogatók a csapatot kétszer, 1936-ban és 1937-ben is bajnoki címig vezető Weisz Árpád történetét is megismerhetik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik