Bepörög a végére a PSG, Berbatovot erőst csábítják

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.30. 19:47
null
Többen is kinézték Berbatovot (jobbra) a téli átigazolási időszakban (Fotó: Action Images)
Ismét elröppent öt hónap az életünkből, rögvalósággal szigorított szabadlábon, és ismét elérkezett a futballszurkolók kedvenc-utált periódusa, az átigazolási időszak. Újra jelentkezik topligás transzferrovatunk, amelynek minden előzetes híreszteléssel ellentétben semmi köze nincs ahhoz, hogy magasabb szinteken is felvetődött az újságírók drogtesztje. Hetente jelentkező – őszintén szólva, rendes esetekben átigazolási pletykákkal megspékelt – rovatunkban az angolok, az olaszok és a németek után a francia, orosz, portugál hármassal folytatjuk a táncot.

AZ ÚJ HENRIK LARSSON A BORDEAUX-BAN FOLYTATJA

Az elmúlt egy hét nem rázta meg a Ligue 1-et átigazolási szempontból, de néhány kisebb kölcsönügylet mellett említsük meg mindenképpen, hogy a jókötésű kameruni védőt, Dany Nounkeut kölcsönadta a Galatasaray az Éviannek, a Stade Reims hazaengedte izraeli középcsatárát, Eliran Atart a Maccabi Haifához, a Bastia meg érdemei el nem ismerése mellett elbocsátotta a párszoros kolumbiai válogatott támadót, Juan Pablo Pinót, aki pedig csak a nyáron érkezett – ingyen – az Olympiakosztól.

A legnagyobb összegű üzletet az elmúlt napokban a Girondins Bordeaux kötötte: a „bordók" 3,5 millió eurót fizettek Isaac Thelinért a Malmö FF-nek. A svédek bombaüzletet csaptak vele, mert a nyáron potom száztízezer euróért vették az IFK Norrköpingtől, és most hét gól után jött a francia kapcsolat. A 22 éves középcsatár, jobbszélső kongói származású, de már a svéd felnőttválogatott tagja. Az ügylet érdekessége, hogy Thelin értéke a transfermarkt.de szerint alig 300 ezer euró.

A HÉT VÉGÉRE MEGLEPETÉST VÁRUNK A PSG-TŐL. SŐT MEGLEPETÉSEKET!

Nem nyugszik a PSG, ahol – ahogyan megyünk bele a hónap végére – úgy kapnak szárnyra egyre hihetőbb, úgymond életszagúbb hírek. Ilyen például az, hogy a Tottenhamet otthagyja a párizsiak kedvéért Emmanuel Adebayor kölcsönbe, vagy hogy még a télen elengedik a gallok Marquinhost a Manchester Unitedbe, Ezequiel Lavezzit meg a Liverpoolhoz (a „vörösök" már el is küldték megfigyelőiket az argentin támadó formájának kikémlelésére), hogy megvegyék a Palermótól az új Javier Pastorét, Paulo Dybalát. Hosszú lesz ez a hétvége...

Kérték a párizsiak a Manchester Unitedtől Adnan Januzajt, de a fiatal nem kapott engedélyt a tárgyalásokra klubjától, bosszúból elcsenhetik a párizsiak az angoloktól a mostanában igen felkapott fiatalt, Andreas Pereirát.

Egy portugál csodagyerekre is vevő lenne a kék-vörös alakulat: a Pereiránál is ifjabb, 17 esztendős védekező középpályás, Rubén Neves meglehetősen sokszor szerepelt a Portóban az ősszel, de klubja nagy bölcsen 40 milliós kivásárlási árat szabott meg vele kapcsolatban korábban. Most Európa gigászai legyeskednek körötte, és az ilyesmi ritkán szokott rosszat tenni az eladó kasszájának.

Laurent Blanc nem engedi el a Tottenhamhez Adrien Rabiot-t, ellenben leszögezte: Clément Chantome mehet, amerre lát(nak benne fantáziát). Érte az Everton, a Bordeaux és a Newcastle United érdeklődött, végül a Ligue 1-es csapat lett meglepő módon a nyertes. Az NU, úgy tűnik, nem tudja „elsózni" a párizsiaknak Moussa Sissokót, és ha már Blanc: a párizsiak kő(olaj)gazdag elnöke, Nasszer el-Kelaifi máris bejelentette, hogy legfőbb nyári célpontja nem más, mint Diego Simeone. A B- és C-terv Rafa Benítez és Michael Laudrup, a legfőbb nyári futballista-kiszemelt pedig a Manchester Cityvel állítólag szakítani óhajtó Yaya Touré.

Nem tudjuk, mennyi ennek az esélye, de azt nem kisebb lap, mint a L'Équipe szellőztette meg, hogy a Zlatan Ibrahimoviccsal „szakító" Edinson Cavani még januárban bekerülhet a Távozott rovatba. Az Arsenal és a Manchester United már korábban sem rejtette véka alá, hogy vevő lenne Cavanira, utóbbi klubnak például kifejezetten kapóra jön, hogy eddig még nem költött semmit sem, pedig lenne miből.

Tovább udvarolnak a franciák Dani Alvesnek, akivel vontatottan haladnak Barcelonában a szerződéshosszabbítási tárgyalások, és a PSG már a brazil ügynökét és exfeleségét is megkörnyékezte. Egy jótékonysági estre hívták meg őket, ahová a hölgyet egyébként – a szerepköréről szintén a Barcával egyeztető – Éric Abidal kísérte el. Ki is a fő célpont ebben az ügyben?

JANUÁRRA BEFEJEZTE A MONACO?

Úgy tűnik, elvásárolgatta a múlt héten januári transzferpénzét a Monaco, amelynél arról lehetett hallani mostanában, hogy a Crystal Palace, az Everton, a Hull City és a Queens Park Rangers kinézte magának Dimitar Berbatovot, és mivel most éppen A-hetet tartanak a menzán, Radamel Falcao ügynöke kizárta, hogy védence a Real Madridhoz igazolna. Komolyabb ügy, hogy a Fiorentina vinné a hol zseniálisan, hol csapnivalóan futballozó Lucas Ocampost, Borja Lópezt pedig kölcsönkérte a Deportivo La Coruna.

A Berbatov-ügyhöz adalékként még annyit, hogy a bolgár családja Londonban él, a Daily Mail szerint 1.3 millió euróért lehet kölcsönkérni a tavaszra, heti bére pedig 93 ezer euró.

ISMÉT GAZDAGABB LETT A BENFICA. ÉS GYENGÉBB...

Nos, ennyit a hírekről és a pletykákról, nézzük a szikár tényeket, azt, hogy hogyan tevékenykedtek a portugál és orosz nagy csapatok!

AZ NSO AJÁNLJA
TÉLI TRANSZFERSOROZAT

Jelentjük, akárcsak a nyáron, ismét gazdagabb lett a Benfica, még ha ez nem is szolgált feltétlenül jó hírként a csapatépítés oltárán. Érkezett ugyanis saját berkekből egy fiatal jobbszélső, Goncalo Guedes, a Herthától félmillióért egy német karmester, Hany Mukhtar, valamint kölcsönbe a Penaroltól egy viszonylag gólerős csatár, Jonathan Rodríguez (kétmilliós vételi opcióval játékjogának 40 százalékára, és négymillióért megkaphatják a többit is); ám távozott a középpálya motorja, Enzo Pérez a Valenciába, a Monaco meg megtartotta Bernardo Silvát. Az örök ígéretek közül Nélson Oliveira a Swansea Cityhez, Bébé a Córdobához, Daniel Candeias pedig a Granadához került, a brazil jobbhátvéd, Luís Felipe ez évi játékára pedig a Joinville tartott igényt. Már 28 éves a babaarcú támadó, az egyszeres felnőttválogatott Yannick Djaló, aki igen messzire „dzsalt" a télen, mert a Mordovija Szaranszk kérte és kölcsön is kapta. Szintén válogatott, csak nem portugál, hanem argentin Franco Jara, aki 2010-ben 5.5 millióért érkezett a klubhoz az Arsenal de Sarandítól, de azóta az Estudiantesben, a San Lorenzóban és a Granadában is megfordult kölcsönben, most pedig 1.5 milliót fizetett érte az Olympiakosz.

Nem volt ilyen izgalmas a január a Sporting CP-nél, bár kölcsönbe távozott a 13 millió euró összértékű Maurício, Ricardo Esgaio, Héldon, Wilson Eduardo négyes, a Portótól pedig csak a Silvestre Varela, Daniel Opare kettős járt hasonlóképpen.

KEZDŐDIK?

A nagy Oroszországban ezen a télen nem szórták ész nélkül a klubok: a CSZKA Moszkva hazaengedte Chilébe az egykori liverpooli Mark Gonzálezt, és felbontotta az egykori svéd csodagyerek, a gyomorbetegséggel küzdő Rasmus Elm kontraktusát, a Dinamo Moszkva száműzte az ecuadori Christian Noboát, a Kubany Krasznodar ellenben dél-amerikai és afrikai légiója leépítése közben szerződtette a veterán portugál csatárt, a Cesenától elküldött Hugo Almeidát.

Az FK Krasznodar csak egy brazilt bocsátott el, ellenben jött a nemzeti legenda középpályás, Roman Sirokov, a Rubin Kazany pedig minden tiltakozása dacára visszakapta az Intertől Yann M'Vilát. Gyengült jelentősen a Szpartak Moszkva is, ahonnan Sirokov mellett távozott – a Genoához – a hétmillióért vett argentin középpályás, Tino Costa, és a Milanba igazolt a 4.5 millióért vett olasz válogatott bekk, Salvatore Bocchetti.

Nincs túl jó hónapjuk Oroszországban a délieknek, és ha folytatódik a rubel- és gazdasági válság, a nyáron indul csak be igazán az exodus...

A LIGUE 1 ÁTIGAZOLÁSAI, 2015 TELE
SC BASTIA
Érkezett:
Távozott: Joao Rodríguez (kölcsönből vissza, Chelsea), Benjamin Mokulu Tembe (kv., KV Mechelen), Juan Pablo Pino (szerződését felbontották)
FC GIRONDINS BORDEAUX
Érkezett: Cédric Yambéré (Girondins Bordeaux B), Isaac Thelin (Malmö FF, 3 500 000)
Távozott: Emiliano Sala (k., SM Caen)
SM CAEN
Érkezett:
Távozott:
FC ÉVIAN THONON GAILLARD
Érkezett: David Ramírez (kölcsönbe, Deportivo Saprissa), Alioune Fall (Évian B), Dany Nounkeu (k., Galatasaray)
Távozott: Gianni Bruno (k., Lorient)
EA GUINGAMP
Érkezett: Yannis Salibur (Clermont Foot)
Távozott:
RC LENS
Érkezett: Taylor Moore (Lens U19)
Távozott:
OSC LILLE
Érkezett: Szofian Bufal (SCO Angers, 3.000 000)
Távozott:
LORIENT
Érkezett: Didier Ibrahim Ndong (Szportif Szfakszien, 950 000 euró), Hamadou Karamoko (Lorient B), Gianni Bruno (k., Évian)
Távozott: Enzo Réale (k., AC Arles-Avignon)
OLYMPIQUE LYON
Érkezett: Maxwel Cornet (Metz, 400 000)
Távozott:
OLYMPIQUE MARSEILLE
Érkezett:
Távozott:
FC METZ
Érkezett: Janis Ikaunieks (FK Liepaja), Fahreddin Ben Jusszef (Szportif Szfakszien, 1 200 000), Ferdzsani Szasszi (Szportif Szfakszien, 500 000)
Távozott: Maxwel Cornet (Olympique Lyon, 400 000)
AS MONACO
Érkezett: Matheus Pereira (Sporting CP B), Bernardo Silva (Benfica, 15 750 000)
Távozott: Bernardo Silva (kv., Benfica), Borja López (k., Deportivo de La Coruna)
HSC MONTPELLIER
Érkezett: Jérome Roussillon (Sochaux)
Távozott: Víctor Montano (Toluca, ingyen), Jérome Roussillon (k., Sochaux)
NANTES
Érkezett:
Távozott: Fernando Aristeguieta (kölcsönbe, Getafe)
OGC NICE
Érkezett:
Távozott: Darío Cvitanich (CF Pachuca)
PARIS SAINT-GERMAIN
Érkezett:
Távozott:
STADE REIMS
Érkezett:
Távozott: Gaëtan Courtet (k., Stade Brest), Eliran Atar (Maccabi Haifa)
FC STADE RENNES
Érkezett: Ermir Lenjani (St. Gallen), Edvinas Gertmonas (Atlantas Klaipeda)

Távozott: Edvinas Gertmonas (k., Atlantas Klaipeda), Jean-Armel Kana-Biyik (Toulouse, ingyen), Axel Ngando (k., SCO Angers), Adrien Hunou (k., Clermont Foot)

AS SAINT-ÉTIENNE
Érkezett:
Távozott:
FC TOULOUSE
Érkezett: Jean-Armel Kana-Biyik (Stade Rennes, i.)
Távozott: Dominik Furman (k., Legia Warszawa)
A PREMJER-LIGA ÁTIGAZOLÁSAI
CSZKA MOSZKVA
Érkezett: Tomas Necid (kv., PEC Zwolle), Mark González (kv., Universidad Católica), Sekou Oliseh (kv., Kubany Krasznodar)
Távozott: Mark González (Universidad Católica, i.), Rasmus Elm (Kalmar FF, i.), Konsztantin Bazeljuk (k., Torpedo Moszkva), Vitinho (k., Internacional, 250 000)
DINAMO MOSZKVA
Érkezett:
Távozott: Christian Noboa (PAOK Tesszaloniki, i.)
KUBANY KRASZNODAR
Érkezett: Szergej Tkacsev (k., Lokomotiv Moszkva), Marcos Urena (kv., FC Midtjylland), Hugo Almeida (Cesena, i.)
Távozott: Makszim Zsavnyercsik (BATE Boriszov, i.), Marcos Urena (FC Midtjylland), Gonzalo Bueno (k., Nacional Montevideo), Bogdan Karjukin (szerződését felbontották), Danilo (kv., Zorja Luganszk), Sekou Oliseh (kv., CSZKA Moszkva)
FK KRASZNODAR
Érkezett: Roman Sirokov (k., Szpartak Moszkva), Marcos Pinheiro Pizzelli (kv., FK Aktobe)
Távozott: Marcos Pinheiro Pizzelli (FK Aktobe), Nikolaj Komlicsenko (k., Csernomorec Novorosszijszk)
LOKOMOTIV MOSZKVA
Érkezett:
Távozott: Szergej Tkacsev (k., Kubany Krasznodar)
RUBIN KAZANY
Érkezett: Ruszlan Abisov (kv., FK Gabala), Ruszlan Muhametsin (kv., Mordovia Szaranszk), Yann M'Vila (kv., Inter)
Távozott: Marko Devic (k., al-Rajjan, 1 000 000)
SZPARTAK MOSZKVA
Érkezett:
Távozott: Tino Costa (k., Genoa), Roman Sirokov (k., FK Krasznodar), Salvatore Bocchetti (k., Milan)
ZENIT SZENTPÉTERVÁR
Érkezett:
Távozott:
A PORTUGÁL PRIMEIRA LIGA ÁTIGAZOLÁSAI
SL BENFICA
Érkezett: Goncalo Guedes (Benfica B), Yannick Djaló (k., San Jose Earthquakes), Hany Mukhtar (Hertha BSC, 500 000), Bernardo Silva (kv., Monaco)
Távozott: Nélson Oliveira (k., Swansea City), Enzo Pérez (Valencia, 25 000 000), Luís Felipe (k., Joinville Esporte Clube), Bebé (k., Córdoba), Bernardo Silva (Monaco, 15 750 000), Yannick Djaló (k., Mordovia Szaranszk), Franco Jara (Olympiakosz, 1 500 000)
SPORTING CP
Érkezett: Tobias Figueiredo (Sporting CP B), Ewerton (k., Anzsi Mahacskala, 300 000)
Távozott: Maurício (k., Lazio), Ricardo Esgaio (k., Académica Coimbra), Héldon (k., FC Córdoba), Wilson Eduardo (k., ADO Den Haag)
FC PORTO
Érkezett: Silvestre Varela (kv., West Bromwich)

Távozott: Daniel Opare (k., Besiktas), Silvestre Varela (k., Parma)

vastaggal az elmúlt hét átigazolásai, lezárva péntek este
A PRIMERA DIVISIÓN ÁTIGAZOLÁSAI, 2015 TELE
UD ALMERÍA
Érkezett: Javier Espinosa (kölcsönbe, Villarreal)
Távozott: Teeraszil Dangda (kv., Muangthong United)
ATHLETIC BILBAO
Érkezett:
Távozott: Kepa Arrizabalaga (k., SD Ponferradina), Erik Morán (k., CD Leganés)
ATLÉTICO MADRID
Érkezett: Fernando Torres (k., Milan), Cani (k., Villarreal), Ángel Correa (San Lorenzo, 7 500 000 euró), Rubén Pérez (kv., FC Torino)
Távozott: Alessio Cerci (k., Milan), Rubén Pérez (k., Granada), Cristian Rodríguez (k., FC Parma)
FC BARCELONA
Érkezett:
Távozott:
CELTA VIGO
Érkezett: Theo Bongonda (SV Zulte Waregem, 1 300 000)
Távozott:
FC CÓRDOBA
Érkezett: Samu (kölcsönből vissza., CD Lugo), Edimar (k., Chievo Verona), Arturo Rodríguez (kv., AD Alcorcón), Bebé (k., Benfica), Florin Andone (FC Córdoba B), Rene Krhin (k., Inter), Héldon (k., Sporting CP)
Távozott: Mike Havenaar (szerződését felbontották), Arturo Rodríguez (k., UE Llagostera), Samu (k., UE Llagostera), Matos (kv., Fiorenina), Aritz López Garai (szerződését felbontották), Xisco (k., RCD Mallorca)
DEPORTIVO LA CORUNA
Érkezett: Saúl García (Racing Santander, 200 000), Celso Borges (K., AIK Stockholm), Hélder Costa (k., Benfica B), Borja López (k., AS Monaco)
Távozott: Saúl García (k., Racing Santander), Diego Seoane (K., CD Lugo), Juan Carlos (Tenerife, i.)
SD EIBAR
Érkezett:
Távozott: Borja (Atlético de Kolkata, ingyen), Raúl Albentosa (Derby County, 600 000)
FC ELCHE
Érkezett: Charlie I'Anson (kv., Alcornón)
Távozott: Charlie I'Anson (k., Real Oviedo)
ESPANYOL BARCELONA
Érkezett: Eric Bertrand (Espanyol B)
Távozott: Raúl Rodríguez (Houston Dynamo, i.), Germán Parreno (k., Racing Santander), Manuel Lanzarote (k., Deportivo Alavés), Eric Bailly (Villarreal, 5 700 000), Álex (k., HNK Rijeka), Carlos Clerc (k., CE Sabadell), Germán Parreno (k., Racing Santander)
FC GETAFE
Érkezett: Fernando Aristeguieta (k., FC Nantes), Iván Marcone (k., Arsenal de Sarandí)
Távozott: Míchel (kv., Valencia)
GRANADA
Érkezett: Miguel Layún (CF América), Lass Bangoura (k., Rayo Vallecano, 350 000), Robert Ibánez (k., Valencia), Emanuel Insúa (Boca Juniors), Daniel Candeias (k., Benfica), Diego Buonanotte (kv., CF Pachuca)
Távozott: Miguel Layún (Watford), Alfredo Ortuno (k., UD Las Palmas), Dany Nounkeu (kv., Galatasaray)
UD LEVANTE
Érkezett: Kalu Uche (al-Rajjan), José Mari (Colorado Rapids, i.), Iván Ramis (Wigan Athletic, i.)
Távozott: Héctor Rodas (Real Betis, i.)
FC MÁLAGA
Érkezett: Jegor Filipenko (BATE Boriszov, i.), Javi Guerra (k., Cardiff City)
Távozott: Roque Santa Cruz (CD Cruz Azul, 1 500 000), Pablo Pérez (k., Boca Juniors, 200 000), Francisco Portillo (k., Real Betis)
REAL MADRID
Érkezett: Lucas Silva (Cruzeiro, 13 000 000)
Távozott:
REAL SOCIEDAD SAN SEBASTIÁN
Érkezett:
Távozott: Jon Gaztanaga (k., Ponferradina)
FC SEVILLA
Érkezett: Bryan Rabello (kv., Luzern)
Távozott: Bryan Rabello (k., Leganés), Cicinho (k., CD Numancia)
FC VILLARREAL
Érkezett: Jonathan Pereira (kv., Rayo Vallecano), Eric Bailly (Espanyol, 5 700 000), Joel Campbell (k., Arsenal, 1 000 000)
Távozott: Jonathan Pereira (k., Real Valladolid), Cani (k., Atlético Madrid), Javier Espinosa (k., UD Almería), Gabriel Paulista (Arsenal, 15 000 000)
VALENCIA
Érkezett: Enzo Pérez (Benfica, 25 000 000), Míchel (kv., Getafe)
Távozott: Míchel (Kuangcsou, 1 000 000), Carles Gil (Aston Villa, 4 200 000), Robert Ibánez (k., Granada), Bruno Zuculini (kv., Manchester City), Joao Pereira (Hannover, i.)
RAYO VALLECANO
Érkezett:
Távozott: Jonathan Pereira (kv., Villarreal), Lass Bangoura (k., Granada, 350 000)
vastaggal az elmúlt hét átigazolásai, lezárva péntek este
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik