Belgium: Juhász negyedik, az Anderlecht 31. bajnoki címét ünnepelheti

Vágólapra másolva!
2012.05.06. 16:35
null
Juhászék visszakerültek a belga bajnoki trónra (Fotó: Reuters)
Címkék
Története 31. belga bajnoki címét szerezte meg az Anderlecht labdarúgócsapata, amely – a kezdőben Juhász Rolanddal – 1–1-et játszott üldözőjével, az FC Bruges-zsel, és ezzel bebiztosította az elsőségét. A rájátszásból már csak két forduló van hátra, az Anderlecht előnye hét pont.

A rájátszás 8. fordulójában lejátszott „előrehozott bajnoki döntő” hatalmas izgalmakat hozott. A 71. percben a vendég fekete-kékek Maxime Lestienne góljával megszerezték a vezetést, és őrizték is az előnyt, amely azt jelentette volna, hogy a bajnokság (még) nem dől el. A 92. percben azonban Dieumerci Mbokanival szemben a játékvezető megítélése szerint szabálytalankodott Michael Almebäck – tizenegyes! A 94. percben Guillaume Gillet állt a labda mögé, és megőrizte higgadtságát, gólja pedig bajnoki címet ért.

Az Anderlecht összességében magabiztosan szerezte meg a Pro League első helyét: a brüsszeli lila-fehérek a 9. fordulóban álltak az élre, és végig meg is őrizték tabellaelsőségüket. Juhász Roland – aki egy vendégziccernél biztos góltól mentette meg csapatát – a negyedik belga bajnoki címét szerezte meg az Anderlechttel 2005–2006, 2006–2007 és 2009–2010 után.

„Különös meccs volt, igazából nem játszottunk jól, és nem sok közünk volt hozzá. Buta gólt kaptunk, de volt még időnk hajrázni. Felíveltük a labdákat, hajtottunk az egyenlítésért, és ennek néha a támadásépítés látta kárát. A júliusban elkezdett munkánknak ezzel vége, teljesítettük a célkitűzést, megszereztük a bajnoki címet – jöhet az ünneplés!” – fogalmazott Ariël Jacobs, az Anderlecht edzője.

Az esti mérkőzésen a KRC Genk leszakította a Gentet a dobogóért folytatott versenyfutásban és feljött a második FC Bruges-re, miután 3–2-re győzött a Standard Liege otthonában – a limburgiak első gólját Tőzsér Dániel szerezte.

A Genk két magyar légiósa (Köteles László, Tőzsér Dániel) végigjátszotta a mérkőzést, a sokáig mellőzött, a szezon végén a Genoához igazoló Tőzsér pedig megtörte hosszú gólcsendjét: szeptember óta először talált be a bajnokságban. A harmadik bajnoki gólját szerző középpályás a 47. percben talált utat egy erős lövéssel a Standard hálójába. 1–2 után a Standard még egyenlített, de a Genk egy kontrával, Christian Benteke révén eldöntötte a mérkőzést a 87. percben.

ÜNNEPELHET AZ ANDERLECHT

Az Anderlecht bajnoki címei (31): 1946–47, 1948–49, 1949–50, 1950–51, 1953–54, 1954–55, 1955–56, 1958–59, 1961–62, 1963–64, 1964–65, 1965–66, 1966–67, 1967–68, 1971–72, 1973–74, 1980–81, 1984–85, 1985–86, 1986–87, 1990–91, 1992–93, 1993–94, 1994–95, 1999–00, 2000–01, 2003–04, 2005–06, 2006–07, 2009–10, 2011–12

BELGA JUPILER PRO LEAGUE
RÁJÁTSZÁS, 8. FORDULÓ
Anderlecht–FC Bruges 1–1
Standard Liege–Genk 2–3
Az állás: 1. Anderlecht 49 pont (már bajnok), 2. FC Bruges 42, 3. Genk 41, 4. Gent 37, 5. Standard Liege 32, 6. Kortrijk 31
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik