Békés döntetlen helyett portugál siker az Old Traffordon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.18. 20:40
null
Cristiano Ronaldo nem tudott gólt szerezni, de a portugálok így is legyőzték Argentínát (Fotó: Action Images)
A portugál labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 1–0-ra legyőzte Argentínát az Old Traffordon. A mérkőzés egyetlen találattá Raphaël Guerreiro szerezte a 91. percben. Cristiano Ronaldo és Lionel Messi is csak az első félidőben játszott.

Természetesen Lionel Messi és Cristiano Ronaldo is a kezdőben kapott helyet, mindketten csapatkapitányként vezették ki csapatukat az Old Trafford gyepére – a Barca csillaga pályafutása során mindössze másodszor léphetett pályára az MU stadionjában, míg a portugál ásznak ez volt a 142. fellépése az Álmok Színházában.

A kezdő sípszótól kezdve a kék-fehér csíkos mezesek futballoztak jobban, ami talán nem is csoda, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a luzitánoknak pár napja még Eb-selejtezőt kellett játszaniuk. Az első nagy lehetőség a 11. percben alakult ki, Messi és Biglia játszott össze, majd előbbi lőtt kapura közelről, a labda végül a jobb oldali kapufát is érintve ment ki az alapvonalon túlra.

A 27. percben Roncaglia beadásából Pastore fejelt kapura pontosan, ám így sem tudott kifogni Betón. A túloldalon a portugálok nagyon keveset mutattak támadásban, azért Cristiano Ronaldo előtt adódott lehetőség gólszerzésre, de hat méterről nem talált célt.

A szünet után CR és Messi sem volt már a pályán, mindkét szövetségi kapitány úgy döntött, hogy nem játszatja tovább legnagyobb sztárját. A második félidőben már az argentinok sem mentek akkora elánnal, mint az első játékrészben, ezt támasztja alá az is, hogy az első veszélyesnek mondható kísérletet Di María eresztette meg – a 60. percben.

Ez nem is változott a meccs végéig, ám a portugálok a hajrában váratlanul feljebb kapcsoltak egy sebességi fokozattal, aminek köszönhetően megszerezték a vezetést – és a győztes gólt egyben. Éderről pattant le egy átlövési kísérlet, a labdát Quaresma összeszedte, jobbról középre adott, és a középen érkező Raphaël Guerreiro öt méterről a kapuba fejelt. A közelében egyetlen védő sem tartózkodott... 0–1

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Argentína–Portugália 0–1 (0–0)
Manchester, Old Trafford. V: Atkinson (angol)
ARGENTÍNA: N. Guzmán – Ansaldi (J. Silva, 73.), Demichelis, Otamendi, Roncaglia – J. Pastore (R. Pereyra, 73.), Mascherano, Biglia – Messi (Gaitán, a szünetben), Higuaín (Tévez, 61.), Di María (Lamela, 61.). Szövetségi kapitány: Gerardo Martino
PORTUGÁLIA: Beto – Bosingwa, Pepe (J. Fonte, a szünetben), B. Alves, T. Gomes (R. Guerreiro, 51.) – A. Gomes (A. Silva, 66.), Tiago (William Carvalho, 78.), Joao Moutinho – Nani, Danny (Éder, a szünetben), C. Ronaldo (Quaresma, a szünetben). Szövetségi kapitány: Fernando Santos
G: Guerreiro (91.)

PERCRŐL PERCRE

92. perc: véget ért a mérkőzés!

91. perc: GÓL! Éderről pattant le egy átlövési kísérlet, a labdát Quaresma összeszedte a jobb oldalon, beadása után Guerreiro fejelt öt méterről a kapu közepébe senkitől sem zavartatva. 0–1

90. perc:
két perc lesz a hosszabbítás.

Berohant a pályára egy szurkoló, most őt üldözik a biztonságiak.

89. perc: Quaresma jobb oldali beadását követően Éder lőtt kapura hat méterről, a labda a csatár karjáról pattant a kapu mellé.

82. perc: Lamela rúgott oda Naninak, ez is sárga.

78. perc: Tiago le, William Carvalho be.

76. perc: Silva adott be balról, középen Gaitán akrobatikus mozdulattal próbált kapura lőni, de nem járt sikerrel.

73. perc: Pastore és Ansaldi le, Roberto Pereyra és Jonathan Silva be.

72. perc: Lamela bal oldali beadását Gaitán fejelt kapura, próbálkozása azonban veszélytelen volt.

A szurkolók megunták kicsit a mérkőzést, és elkezdték magukat szórakoztatni hullámzással.

66. perc: André Gomes le, Adrien Silva be.

64. perc: Mascherano indítása után Gaitán fejelt nyolc méterről a kapu jobb oldala mellé.

61. perc: Di María és Higuaín le, Lamela és Tévez be.

60. perc: Ansaldi passza után Di María tekert ballal kapura 19 méterről, Beto fogta a léc alá tartó kísérletet.

57. perc: Tiago sárgult be időközben a Mascheranóval szemben elkövetett szabálytalanságáért.

51. perc: az újonc Tiago Gomes megsérült, Raphaël Guerreiro állt be a helyére.

50. perc: Di María indítása után Higuaín húzta el a labdát Beto mellett, majd az alapvonalról adott középre, Gaitán a kapu torkában nem tudott labdába érni, de közben már lendült a partjelző zászlója.

Újabb edző, egészen pontosan Rafa Benítez tűnt fel a lelátón.

Messi sem folytatta a mérkőzést, őt Gaitán váltotta.

A szünetben hármat cserélt Fernando Santos: Cristiano Ronaldo, Pepe és Danny nem jött ki a második félidőre, a helyükre Quaresma, Fonte és Éder állt be.

46. perc: kezdetét vette a második játékrész!

Meleg fogadtatásban részesült Cristiano Ronaldo az Old Traffordon (Fotó: Reuters)
Meleg fogadtatásban részesült Cristiano Ronaldo az Old Traffordon (Fotó: Reuters)

45+2. perc: véget ért az első félidő!

45+1. perc: Ansaldi lőtt váratlanul kapura 12 méterről, Beto ezt is védte.

45. perc: egy perc lesz a hosszabbítás.

Közben a lelátón feltűnt Fellaini is összetéveszthetetlen hajkoronájával.

42. perc: Nani szögletét követően Cristiano Ronaldo rúgta telibe Bigliát nagyon keményen. A portugál sztár mozdulatában semmi szándékosság nem volt, és azonnal elnézést kért az ellenfelétől.

41. perc: Tiago Gomes tűnt fel a bal oldalon, de ő sem tudta pontosan középre kanyarítani a labdát.

40. perc: Nani jobb oldali szögletét követően Bruno Alves fejesét blokkolta az egyik védő.

Messi pályafutása során másodszor játszik az Old Traffordon, ugyanez a szám Cristiano Ronaldónál 142.

37. perc: Higuaín maradt le centikkel egy jobb oldali beadásról a tizenhatoson belül.

33. perc: Messi végzett el 17 méterről szabadrúgást, a labda nem sokkal ment a kapu fölé.

32. perc: Joao Moutinho is besárgult, ő Pastoréval bánt el keményen.

30. perc: Ansaldi rúgta fel keményen Cristiano Ronaldót, amiért megkapta a meccs első sárga lapját.

29. perc: Bosingwa jobb oldali beadása nem volt jó Cristiano Ronaldónak a hosszú oldalon, de aztán begyűjtötte a labdát, majd három cselt követően lőtt a kapu fölé élesen hat méterről.

27. perc: Roncaglia finom emelését követően Pastore fejelt kapura 14 méterről, Beto szép védéssel hárított.

22. perc: sokkal jobban játszanak az argentinok egyelőre, most éppen Bruno Alvesnek kellett nagyot menteni a büntetőterületen belül.

Di María kisebb ápolás után szerencsére vissza tudott térni a pályára.

18. perc: Nani taposta meg Di Maríát. Ennek biztosan nem örült Louis van Gaal, aki a helyszínen tekinti meg ezt a mérkőzést.

Úgy tűnik, nincs harag CR és Messi között (Fotó: Action Images)
Úgy tűnik, nincs harag CR és Messi között (Fotó: Action Images)

16. perc: Ronaldo nagyszerű mozdulattal hozta játékba Bosingwát, aki be is gyújtotta a rakétákat a jobb oldalon, labdája azonban nagyon pontatlan colt Danny számára.

14. perc: Roncaglia adott be jobbról, a labda lecsúszott a lábáról, de pont így vált veszélyessé, Betónak résen kellett lennie.

11. perc: MESSI! A Barca sztárja Bigliával játszott össze remekül, majd három méterről vette célba a kaput, a labda végül a jobb oldali kapufát érintve gurult ki az alapvonalon túlra.

9. perc: Di María kapott olyan hosszú labdát a bal oldalon, amit csak ő futhatott be, beadása azonban már pontatlan volt.

7. perc: Nani jobb oldali szabadrúgását követően Ansaldi mentett fejjel a tizenhatoson belül.

5. perc: Messi kaparta ki a labdát Di Maríának, aki Pepe takarásában lőtt kapura 16 méterről, a labda nem sokkal kerülte el a jobb alsó sarkot.

5. perc: Roncaglia tette be jobbról a labdát középre, a portugál védelem kisebb nehézségek árán, de menteni tudott.

3. perc: Di María csapott össze korábbi csapattársával, Pepével. A szélső nagy tapsot kapott a manchesteri drukkerektől.

Amint Messihez került a labda, felharsant a füttyszó – talán nem meglepő, hogy az angol szurkolók inkább Cristiano Ronaldónak szurkolnak. Ráadásul a négyszeres aranylabdás argentin vezetésével a Barcelona két BL-döntőt is megnyert az MU ellen.

1. perc:Portugália kezdte a mérkőzést!

„Ha egy világbajnoki összecsapásról lenne szó, valóban különleges lenne, de nem lesz semmi tétje, úgyhogy nem számít különösebben, hogyan alakul” – nyilatkozta kissé egykedvűen Fernando Santos, a portugálok szövetségi kapitánya.

A két együttes felkészülési mérkőzésen csap össze Manchesterben, az Old Traffordon.

Üdvözöljük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdődik az Argentína–Portugália labdarúgó-mérkőzés.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik