Aranylabda: a France Football szavazásán eddig Messi vezet

Vágólapra másolva!
2016.10.25. 13:11
A szurkolói véleménynyilvánítás alapján Lionel Messi, az FC Barcelona szupersztárja a legesélyesebb arra, hogy elnyerje az idei Aranylabdát.

SZAVAZÁS

Ön kinek adná a 2016-os Aranylabdát?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A France Football idén már nem a nemzetközi szövetséggel (FIFA) együttműködve, hanem az 1956 és 2009 között megszokotthoz hasonlóan önállóan ítéli oda az év legjobbjának járó díjat, mégpedig kizárólag újságírók szavazatai alapján.

A magazin honlapján ugyanakkor a 30 jelölt névsorának hétfő esti bejelentése után a szurkolóknak is lehetőségük nyílt véleményt nyilvánítani, s kedd délelőttig csaknem egymillió voks érkezett be, melyek 34 százalékát az ötszörös győztes argentin kapta.

A második helyen a Leicester Cityvel óriási meglepetésre angol bajnoki címet nyerő algériai Rijad Mahrez áll 29 százalékkal, míg a harmadik a háromszoros aranylabdás, idén Bajnokok Ligája-győztes és Európa-bajnok portugál Cristiano Ronaldo 24-gyel.

A győztes nevét a francia szaklap december 13-i számában hozzák nyilvánosságra, a díjat pedig a január 9-én sorra kerülő gálán adják át.

Az elismerést 2008 óta kizárólag Cristiano Ronaldo és Lionel Messi kapta meg.

A 30-as lista:
Sergio Agüero (argentin, Manchester City), Pierre-Emerick Aubameyang (gaboni, Borussia Dortmund), Gareth Bale (walesi, Real Madrid), Gianluigi Buffon (olasz, Juventus), Kevin De Bruyne (belga, Manchester City), Paulo Dybala (argentin, Juventus), Diego Godín (uruguayi, Atlético Madrid), Antoine Griezmann (francia, Atlético Madrid), Gonzalo Higuaín (argentin, Juventus), Zlatan Ibrahimovic (svéd, Manchester United), Andrés Iniesta (spanyol, Barcelona), Koke (spanyol, Atlético Madrid), Toni Kroos (német, Real Madrid), Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München), Hugo Lloris (francia, Tottenham Hotspur), Rijad Mahrez (algériai, Leicester City), Lionel Messi (argentin, Barcelona), Luka Modric (horvát, Real Madrid), Thomas Müller (német, Bayern München), Manuel Neuer (német, Bayern München), Neymar (brazil, Barcelona), Dimitri Payet (francia, West Ham United), Pepe (portugál, Real Madrid), Paul Pogba (francia, Manchester United), Rui Patrício (portugál, Sporting CP), Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid), Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid), Luis Suárez (uruguayi, Barcelona), Jamie Vardy (angol, Leicester City), Arturo Vidal (chilei, Bayern München)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik