Amikor Puskás kivédi az újpestiek szemét

Vágólapra másolva!
2009.12.28. 14:00
null
Phil Jagielka a kapuban is otthonosan mozgott az Arsenal ellen (Fotó: Action Images)
Címkék
Mezőnyjátékos a kapuban, kapus a középpályán és a támadósorban? Előbbire gyakran látunk példát, elsősorban kiállítások után, utóbbi viszont kevésszer fordul elő a labdarúgópályán. Sportlegek című sorozatunk most olvasható részében ezekből az esetekből szemezgetünk a világ, de elsősorban hazánk futballpályáiról – a teljesség igénye nélkül.

Kapusként kezd az FTC kiváló csatára

A huszadik század elején, a magyar labdarúgás hőskorában bizony gyakran előfordult, hogy a mezőnyjátékosok és a kapusok helyet cseréltek, nem egyszer meccs közben. A magyar válogatott első mérkőzésén védő BTC-kapus, Bádonyi Gyula is jobban érezte magát a mezőnyben, és nem is bizonyult ügyetlennek.

Weisz Ferenc neve a mai futballszurkolók számára keveset mond, de a századelőn bő másfél évtizeden keresztül nem lehetett nélküle elképzelni az FTC csapatát. A klubot 1902 és 1919 között szolgáló játékos elsősorban a csatársorban volt bevethető, de sokoldalúságára jellemző, hogy a fedezetsorban sem vallott szégyent. 1902-es bemutatkozásakor azonban a kapuba parancsolták a 17 éves legénykét, akinek a BTC támadósorát kellett volna megakadályoznia a gólszerzésben.

Weisz nem tudott csodát tenni, öt gólt kapott a Millenárison, ezután több mint egy évig lehetőséghez sem jutott az első csapatban. 1903 márciusában azonban csatárként visszaverekedte magát az együttesbe, és onnan már ritkán tudták kirobbantani…

Puskás Ferenc világhírű balösszekötő volt, ám edzéseken többször is beállt a kapuba. A „Száguldó Őrnagy” valószínűleg nem számított arra, hogy erre bajnoki meccsen is szüksége lesz, de 1955 őszén Faragó Lajos megsérült a Dózsa elleni meccsen. Puskás állt a kapuba, és a szükségkapus egyszerűen megbabonázta az újpesti csatárokat, pedig a lila-fehérek már 3:0-ra vezettek. A győztes végül a Honvéd lett, amely 6:4-re nyerte meg a kiváló meccset.

 

Deák Ferenc kilencet kap és büntetőt hárít

A negyvenes-ötvenes években eredményesség terén Puskáshoz – Kocsis Sándoron kívül – talán csak Deák Ferenc ért fel, aki a SZAC-ban, a Ferencvárosban és az Újpestben – amelyet akkor Bp. Dózsának neveztek – ontotta a gólokat. Ám a népszerű „Bambának” is ki kellett próbálnia tudását a kapuban…

Deák – aki gyerekként kapusként kezdte, de a legenda szerint miután egyszer fejberúgták, előrement csatárnak – az 1945–46-os bajnokság rájátszásában (1946 júliusában) védett először az élvonalban. Történt, hogy a szentlőrinci együttes az Újpesthez látogatott, meglehetősen tartalékos összeállításban: a SZAC több játékosa ugyanis anyagi vitába keveredett a vezetőséggel, és el sem utazott Újpestre, ahol éppen csak összejött tizenegy vendég futballista. Miután kapus egy sem volt közöttük, Árky Nándor vezető Deákra, a legmagasabb játékosra bízta a háló őrzését. A kényszerkapus nem váltotta meg a világot, a kapott kilenc gól közül legalább ötben benne volt, de hát őt nem ezért szerették, hanem azért, mert ebben az idényben a csatárként lejátszott 33 bajnokiján 66 (!) gólig jutott – ezzel mindmáig magyar rekorder.

Deák következő beugrása sikeresebb volt: 1952. szeptember 6-án már a Dózsa futballistájaként két gólt szerzett Csepelen (ezzel vezetett 2:0-ra az újpesti csapat), ám a játékvezető a 71. percben tizenegyest ítélt a hazaiak javára. Fokozta a bajt, hogy Henni Géza kapus megsérült, így a középcsatár volt kénytelen a kapuba állni. Vele szemben az NB I egyik legbiztosabb lábú ítéletvégrehajtója, Keszthelyi Mihály állt. A párharcot mégis Deák nyerte meg, aki az egyébként jól sarokra lőtt labdát hatalmas vetődéssel fogta meg. Henni egyébként az eset után rögtön "meggyógyult", visszaállt a kapuba, a Dózsa végül 2:1-re győzött…

A labdarúgásban évtizedekig nem volt csere, ha megsérült a kapus, akkor valamelyik mezőnyjátékos állt be a helyére. Az ötvenes évek első felében a magyar bajnokságban engedélyezték a cserét, így a kapusok sérüléseiből eredő gondok egy időre megoldódtak, bár így is akadt néhány extrém eset. 1951 novemberében például a Bp. Dózsa–Vörös Lobogó Sortex meccsen az újpestiek kezdő kapusát, a fentebb már említett Henni Gézát a 86. percben lecserélték, helyére a fiatal Gulyás Géza (a későbbi Fradi-kapus) állt be. Csakhogy három perccel később Gulyás megsérült, így az utolsó percekre a balszélső Tóth Mihálynak kellett elfoglalni a lilák kapuját. Az újpestiek ekkor 2:1-re vezettek, és a hátralévő időt kihúzták kapott gól nélkül.

A nemzetközi porondon is előfordult, hogy mezőnyjátékosnak kellett beállnia a kapuba, a Honvéddal például két ízben is. 1956-ban a BEK-ben az Athletic Bilbaót sodorta az útjukba a sors, a bilbaói 3:2-es vereség után úgy tűnt, hogy hazai pályán – amely a forradalom miatt ezúttal Brüsszelt jelentette – sikerül ledolgozni a hátrányt. Csakhogy Faragó Lajos megsérült, így Czibor Zoltán vette fel a kesztyűt, ő viszont ezen a poszton nem brillírozott, két elkerülhető gólt is bevédett, mire az orvosok úgy-ahogy összedrótozták Faragót. A Honvéd a 3:3-as eredmény után mindenesetre búcsúzott a további küzdelmektől.

Adrian Negrau kijavítja hibáját

A másik hasonló esetig csak szűk két évtizedet kell visszalapozni: az akkor Kispest-Honvéd néven szereplő együttes a Sampdoriával került össze, és hazai pályán fantasztikus teljesítménnyel győzte le 2–1-re az olasz bajnokot. A sikerben oroszlánrészt vállalt Tarlósi István kapus, akinek eszén nem tudott túljárni a világ egyik legjobb csatárkettőse, a Vialli, Mancini duó. A valószínűleg élete legjobb teljesítményét nyújtó Tarlósi azonban a hajrában elszámított egy kijövetelt, és már csak úgy tudott menteni, hogy kézzel lehúzta a labdát a tizenhatoson kívül. A kiállítás után – mivel már nem volt csere – Adrian Negrau állt be a kapuba, majd kivédte Vialli 18 méteres szabadrúgását. A román csatár egyébként azért állt be önként, mivel úgy érezte, helyre kell hoznia hibáját: Tarlósi kiállítása előtt ugyanis ő veszítette el a labdát.

SAMPDORIA–HONVÉD 1991-BEN
 

Honfitársának, Emil Raducunak nem sikerült ilyen jól a kapuskodás: a debreceni középpályás Pécsett Horváth Béla kiállítása miatt állt a gólvonalra. Amikor elfoglalta a helyét, csapata még 1–0-ra vezetett, ám az apró termetű futballista két gólt is kapott a hátralévő időben. Előbb honfitársa, Catalin Azoitei vette be a hálóját, majd két perccel a vége előtt Rózsa László remek szabadrúgása állította megoldhatatlan feladat elé. Garamvölgyi Lajos, az azóta már elhunyt debreceni szakvezető egyébként azt nyilatkozta, hogy azért döntött Raducu mellett, mert ő volt az, akit leginkább nélkülözni tudott a mezőnyben…

Az 1997–98-as bajnokság záró fordulójában Diósgyőrben ünnepre készültek. A klubot évtizedekig kapusként szolgáló Veréb György – aki ekkor a csapat kapusedzője volt – Rácz Róbert és az azóta tragikus körülmények között elhunyt Nota Gyula hiányában, közel az ötvenhez, újra a kapuba állt. Nos, Veréb teljesítményére nem lehetett panasz, annak ellenére sem, hogy kapott egy gólt. Tornyi Barnabás vezetőedző a 68. percben lecserélte a kapusedzőt, akit az ifista Dávid Gábor váltott. Szegény fiatalembernek azonban nem tartott sokáig a meccs, ugyanis a 82. percben piros lapot érően szabálytalankodott. A kapuba a csapat negyedik gólját szerző középpályás, Kiser László állt, aki úgy kezdte, hogy simán megfogta a videotonos Róth Ferenc tizenegyesét, majd az utolsó percekben is volt több szép védése.

Nem csak az NB I-ben tud magyar játékos büntetőt védeni, hanem külföldi bajnokságban is. Erre jó példa volt Lőrincz Emil esete, aki a Molenbeek játékosaként volt kénytelen a gólvonal elé állni Rosez kapus kiállítása után, és a Waregem ellen kivédett tizenegyesével segítette sikerhez csapatát.

Az utóbbi években itthon is többször előfordult, hogy a kiállított kapus helyére – mivel az adott csapatnak már nem volt több cseréje – mezőnyjátékos állt be. Emlékezhetünk, ősszel a Debrecen–Ferencváros mérkőzés utolsó perceiben a tizenhatoson kívül szabálytalankodó Megyeri Balázs kapott piros lapot, a Fradi kapujába Paul Shaw állt be, és megkönnyebbülten nyugtázta, hogy Czvitkovics Péter szabadrúgása után a kapu mellé szállt a labda. 2008 áprilisában a DVTK–Vasas meccsen a hajrában kiállított Köteles László helyére a korábban gólt szerző Simon Attila állt be, de a csatár nem tudta védeni Németh Norbert tizenegyesét. A 2001–2002-es szezonban a ZTE–Ferencváros meccsen a 81. percben kiállított Szűcs Lajos helyére Fülöp Zoltán állt be a Fradi kapujába, a Győr–ZTE meccsen pedig a hazaiak légiósa, Róbert Seneník állt a gólvonalra, miután Molnár Levente piros lapot kapott. Egyik szükségkapus sem kapott gólt... A sort még lehetne folytatni, de nézzünk néhány külföldi esetet is.

Az egyik legemlékezetesebb beugrás az akkor még a Sheffield Unitedet erősítő Phil Jagielkáé. 2006. december 30-án az újonc csapat az Arsenalt fogadta, és az első félidő után vezetett is. A 60. percben azonban Paddy Kenny egy kirúgásnál megsérült, ráadásul Neil Warnock vezetőedző nem jelölt a kispadra kapust! Jagielka vette át Kenny felszerelését, és a United szurkolói valószínűleg felsóhajtottak: szép volt ez a vezetés, de most valószínűleg jól kitömnek minket. Nem így történt. Az Arsenal támadójátéka nagyon gyenge volt, Jagielkának igazából egyszer volt szüksége nagy bravúrra, egy közeli Van Persie-lövés után, de emellett több beadást is szépen húzott le, vagy éppen ütött ki. A Sheffield végül megnyerte a meccset, amely nem csak a United szurkolóinak maradt emlékezetes.

A meglehetősen jó idegzetű Eric Viscaal volt az 1993-as Cercle Bruges–Gent belga bajnoki hőse: a csatár előbb vészkapusként védte a Cercle-nek megítélt büntetőt a 85. percben, majd öt perccel később belőtte a csapatának megítélt tizenegyest! 

Egy félidő kapusként, egy félidő csatárként 

Térjünk át most azokra a kapusokra, akik a mezőnyben próbáltak szerencsét. Közülük elsősorban Jorge Campost kell megemlíteni. A 2004-ben visszavonult mexikói klasszis ugyanis nem rajongott igazán a védésért, de bevállalta, mert nem volt nála jobb.

Hogy Campos mekkora klasszis volt a kilencvenes években, arra példa, hogy 130 alkalommal ölthette magára a válogatott mezét. A nemzeti csapatban azonban nem játszhatta el azt, amit klubcsapatában gyakran láthattak tőle a szurkolók, mármint hogy a meccset még kapusként kezdte, a szünet után azonban előrement csatárnak.

A rikító mezeiről is emlékezetes futballista amúgy a támadósorban sem vallott szégyent, volt olyan szezonja, amikor a Pumas színeiben 14 gólt szerzett. Igaz, abban a szezonban a kapuba nem fért be, mivel Adolfo Rios magabiztosan védett, ezért Campos kérte, hogy legalább csatárként játszhasson. Emlékezetes marad az Atlante színeiben szerzett gólja, amikor ollózva juttatta a labdát az ellenfél hálójába. A mexikói bajnokságban összesen 35 alkalommal iratkozott fel a gólszerzők közé.

CAMPOS GYÖNYÖRŰ GÓLJA
 

Nem akármilyen válogatott bemutatkozás jutott a spanyol José Francisco Molinának. A nemzeti csapatban kilencszer szerepet kapó hálóőr ugyanis az 1996. április 24-én lejátszott Norvégia elleni meccsen balszélsőnek állt be. Történt, hogy a felkészülési meccsen Javier Clemente már becserélte minden mezőnyjátékosát, ám Juan Manuel Lopez megsérült, és nem tudta folytatni a játékot. Clemente nem akarta, hogy csapata tíz emberrel fejezze be a meccset, inkább becserélte Molinát, aki vélhetően nem ilyen bemutatkozásról álmodott…

A Ferencvárosnál is húzott egy érdekes cserét Vincze Géza vezetőedző. A zöld-fehérek a bolgár Beroe Sztara Zagora ellen 2–1-re megnyert meccsén a 77. percben lehozta a középcsatár Szabadi Lászlót, az ő helyére pedig Józsa Miklóst küldte be. Zsiborás Gábor tartalékkapusa nem is vallott szégyent a számára ismeretlen poszton, és ha nem perdül le a lábáról a labda egy nagy helyzetben, még a góllövők közé is feliratkozhatott volna.

Egy hatalmas sérüléshullám miatt 1994-ben a Hull City több meccsen is mezőnyjátékosnak nevezte északír válogatott kapusát, Alan Fettist. Nem volt rossz ötlet: Fettis kétszer is betalált csereként beállva! Minden idők legjobb kapus-csatára azonban Tony Read, a Luton Town hatvanas évekbeli csapatának kulcsjátékosa. Sérülések miatt találta magát támadóként a kezdőcsapatban az 1965–1966-os szezonban, de feltalálta magát, mesterhármast lőtt a Nottsnak, csapata 5:1-re nyert. A mezőnyben is ragadt arra az idényre, végül 20 mérkőzésen 12 gólt szerzett. Aztán a következő szezonban visszavette a kesztyűt, és még hat évig védte a Luton kapuját – a szurkolók a mai napig emlegetik elképesztő idényét.

A Luton 1970–1971-es csapata, az álló sorban balról a harmadik Tony Read
A Luton 1970–1971-es csapata, az álló sorban balról a harmadik Tony Read
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik