Ajax: Martin Jol lemondott a Milan elleni BL-meccs előtt

Vágólapra másolva!
2010.12.06. 21:58
null
Szomorúan távozik: Jol szerint túl nagyok voltak az elvárások (Fotó: Reuters)
Azonnali hatállyal lemondott posztjáról Martin Jol, az Ajax labdarúgócsapatának vezetőedzője – kevesebb, mint két nappal a csapat AC Milan elleni BL-meccse előtt.

Ideiglenesen az amszterdamiak BL-győztes játékoslegendája, Frank de Boer veszi át a csapat irányítását, a téli szünetig ő marad a megbízott vezetőedző.

Az Ajax a negyedik helyen áll a holland élvonalban, és a Bajnokok Ligájában sem juthat már tovább.

Az angol lapoknál máris megindult a találgatás: a bukmékereknél Jol az egyik esélyes ugyanis a Newcastle United hétfőn, Chris Hughton menesztését követően megüresedett menedzseri pozíciójára.

Jol 80 mérkőzésen irányította az Ajaxot, mérlege 52–16–12, az amszterdami nagycsapat 220 gólt szerzett ezeken a találkozókon. A tréner egy trófeát szerzett az Ajaxszal, a 2009–2010-es Holland Kupát hódította el.

„Fájó szívvel mondok búcsút a klubnak, mert elkezdtünk valamit együtt az előző nyáron. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy az előző idény után túl magasak voltak az elvárások, és ezeket nem sikerült teljesítenünk" – mondta döntését indokolva Jol.

„A rengeteg kritika, amit naponta el kellett viselnünk, nyugtalansághoz vezetett a klubházban és a játékosok között is. Tudatosan mondtam le a Milan elleni meccs előtt, remélem, hogy a csapatot rövidesen sikerül talpra állítani, és a nézők ismét győztes Ajaxot láthatnak" – tette hozzá.

Jollal együtt segítői, Cock Jol és Michael Linderman is távoznak.

 

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik