Afrika: „Szégyen!” Yaya Touré nehezen viseli a vereséget

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.08. 15:08
Yaya Touré nehezen viseli, hogy sorozatban négy, Afrika legjobbjának járó díj után a 2015-ös választáson  hét szavazattal, 143–136-ra kikapott Pierre-Emerick Aubameyangtól.

A nigériai díjátadón még visszafogta magát az elefántcsontparti.

„Nagyon csalódott vagyok, de nem akarok panaszkodni. Azért vagyunk itt, hogy Aubameyangot ünnepeljük, fantasztikusan játszott 2015-ben” – mondta a színpadon Touré.

Az elefántcsontparti válogatottat Afrika-kupa-győzelemre vezető középpályás a sajtó előtt jobban megnyílt, s ebben nem volt köszönet.

„Szomorú, hogy Afrikában így látják a futballt és a teljesítményeket, az semmit sem ér, amit a kontinensen elérünk. Ez szégyen – mondta Touré. – Afrikában nem mutatjuk meg, hogy Afrika fontos számunkra. Gyalázatos, hogy az Európában nyújtott teljesítmény értékesebb. De Yaya mostantól csak Yayával foglalkozik, Afrika meg azt tesz, amit akar. Sokszor hallottam, hogy nem érdemes törődni Afrikával, mert Afrika az első adandó alkalommal cserbenhagy.”

Lehet, Tourénak az fáj leginkább, hogy csak azért kellett elutaznia Nigériába, hogy Aubameyangnak tapsoljon.

„Amikor visszatérek Európába, rengeteg kérdést fel fognak tenni, és nekem válaszolnom kell rájuk. Őszinte leszek, és elmondom az igazat” – ígérte meg a Manchester City légiósa.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik