Afrika-kupa: Ghána az utolsó pillanatban húzta be a meccset

Vágólapra másolva!
2015.01.23. 18:52
null
Asamoah Gyan a hajrában döntött – Ghána 1–0-ra megverte Algériát (Fotó: Reuters)
Hajrában szerzett góllal Ghána 1–0-ra legyőzte Algériát a labdarúgó Afrika-kupa C-csoportjának második fordulójában, így életben tartotta továbbjutási esélyeit. Sokáig úgy tűnt, hogy nem születik gól a találkozón, de Asamoah Gyan a 92. percben eldöntötte a három pont sorsát. A csoport másik meccsén Dél-Afrika 1–1-re végzett Szenegállal.

 

GHÁNA–ALGÉRIA 1–0

A mérkőzés baljós előjele volt Ghána számára, hogy az a Koman Coulibaly fújta a sípot, aki a 2010-es ANK-döntőt is vezette, melyben a ghánaiak kikaptak Egyiptomtól. A mali játékvezető azonban ezúttal szerencsét hozott az Avram Grant által irányított együttesnek.

Ghána a Szenegál ellen besült 3–4–2–1-es taktika helyett ezúttal a klasszikus 4–4–2-es hadrendben lépett pályára, ám a mérkőzés elején sok változást ez sem hozott. Egy rövid hazaadás kis híján gólhelyzetet teremtett Algériának, ám Razak tisztázni tudott. Az első igazán kidolgozott helyzetre 19 percet kellett várni, ekkor Belfodil visszapasszát Nabil Bentaleb durrantotta mellé.

 

„Egy futballkultúra, ahol bármi megtörténhet – épp, mint a mesében” – indít a Népsport afrikai blogja, a Mesebeli Afrika, amely a háttér szolgáltatása mellett természetesen végig is követi a 2015-ös ANK küzdelmeit.

Akinek még maradtak kérdései, itt tájékozódhat: csoport- és csapatbemutatók, keretek, selejtezős eredmények!

A ghánaiak többször eljutottak az algériai tizenhatosig (vagy azon belülre is), ám Jordan Ayew vagy Asamoah Gyan rendre pontatlan labdát kapott – vagy épp lesen álltak. Folyamatos játék nagyon ritkán alakult ki az első félidőben, sok volt az apró szabálytalanság, bedobás és egyéb játékmegszakítás. Az első félidőt kaput eltaláló lövés nélkül lehozták a csapatok...

A fordulás után sem javult sokat a helyzet, de az 51. percben Jordan Ayew legalább kapura lőtt – igaz, megpattant a kísérlet, így a kapus könnyedén felszedte a labdát. Támadásban aktívabbak voltak a csapatok, de előbb Gyan fejelt mellé, majd a túloldalon Bentaleb beadása (vagy lövése?) ment el keresztbe a kapu előtt.

Sokáig úgy tűnt, hogy nem születik gól a találkozón, de a 92. percben megtört a jég: Asamoah Gyan otthagyta védőjét, majd 14 méterről a hálóba helyezett, amivel megnyerte a mérkőzést Ghánának. (1–0)

Ghána sikerével teljesen nyílttá vált a C-csoport, ugyanis három csapat (Algéria, Ghána, Szenegál) is három ponttal áll. A malária gyanújával kezelt Asamoah Gyan legutóbbi hat meccsén egyaránt eredményes volt a válogatottban, nem mellesleg 46 góllal vezeti a ghánai örökranglistát is.

DÉL-AFRIKA–SZENEGÁL 1–1

Dél-Afrika az utolsó fűszálba próbált kapaszkodni az első körben elszenvedett vereség után, míg Szenegál a továbbjutás felé tett volna nagy lépést a három pont megszerzésével. A dél-afrikaiak kezdték jobban a találkozót, a 10. percben egy szép egyérintős játék végén Sibusiso Vilakazi tüzelt, de Bouna Coundoul a helyén volt és hárított.

Szenegál főként pontrúgásokból volt veszélyes, Jackson Mabokgwane pedig gyakran bizonytalankodott a dél-afrikai kapuban. Ráadásul Dél-Afrika elveszített egyik védőjét, Thulani Hlatshwayót, aki a Southamptont erősítő Sadio Manével fejelt össze és nem tudta folytatni a játékot. A 40. percben Tokelo Rantie cselezte be magát a szenegáli tizenhatoson belülre, majd Andile Jalihoz passzolt, aki lövés helyett ellőtte keresztbe a labdát, felszabadítva a szenegáli kaput. A szünetben így gól nélküli döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A fordulás után szinte rögtön megszerezte a vezetést Dél-Afrika: Anele Ngcongca adott középre laposan a jobb oldalról, a labda elsuhant mindenki előtt, de a hosszú kapufánál Oupa Manyisa begyűjtötte azt és néhány lépésről a hálóba helyezett – ezzel Szenegál legutóbbi 13 meccsén egyaránt gólt kapott. (1–0)

De Szenegál nem adta fel, és az erőfeszítéseknek meg is lett az eredménye, a 60. percben egyenlített a csapat. Ismét egy pontrúgás okozta Dél-Afrika vesztét, egy szabadrúgást követően senki sem figyelt a hosszú oldalon ólálkodó Kara Mbodjira, ráadásul Mabokgwane kapus is borzalmasan jött ki a kapujából (nem először a meccsen...), így a szenegáli a hálóba bólintott néhány méterről. (1–1)

A hátralévő időben gól már nem született a találkozón, így megosztoztak a pontokon a csapatok. Dél-Afrika helyzete eléggé kilátástalan, ugyanis az utolsó körben mindenképpen győznie kell Ghána ellen, míg Szenegál a csoport éléről várhatja a folytatást.

AFRIKA-KUPA
C-CSOPORT, 2. FORDULÓ

GHÁNA–ALGÉRIA 1–0 (A. Gyan 92.)
DÉL-AFRIKA–SZENEGÁL 1–1
(Manyisa 46., ill. Mbodji 60.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1.
Szenegál
2
1
1

3–2
4
2.
Algéria
2
1

1
3–2
3
3.
Ghána
2
1

1
2–2
3
4.
Dél-Afrika
2

1
1
2–4
1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik