Afrika-kupa: a hajrában menekültek meg az „elefántok”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.24. 18:55
null
Gradel (15) mentett pontot Elefántcsontpartnak az ikszek csoportjában
A labdarúgó Afrika-kupa D-csoportjának második fordulójában Elefántcsontpart 1–1-re végzett Malival. Már a hatodik percben megszerezte a vezetést Mali, ám négy perccel a rendes játékidő vége előtt az „elefántok” egyenlíteni tudtak, így továbbra is teljesen nyílt a kvartett. Ráadásul a Kamerun–Guinea találkozó is 1–1-es végeredménnyel zárult...

ELEFÁNTCSONTPART–MALI 1–1

A két Manchester City-játékossal (Yaya Touré, Wilfried Bony) felálló Elefántcsontpart számára nem kezdett valami fényesen a találkozó, Mali ugyanis már a hatodik percben megszerezte a vezetést. Sambou Yatabaré jobb oldali beadását követően a hosszún érkező Bakary Sako lőtt kapásból a hálóba, a Wolverhampton játékosa szép találatot szerzett. 0–1

A gól után az „elefántok” magasabb fokozatba kapcsoltak, Bony rögtön helyzetbe is került, de lövését blokkolták a tizenhatoson belül. A 22. percben Serge Aurier fejelt nem sokkal fölé középről, nyolc méterről, majd három perccel később Seydou Doumbia tévesztette el a kaput a tizenhatos vonaláról.

A 33. percben a Touré testvérek hozták össze kis híján az egyenlítő gólt: Yaya Touré kanyarított középre, ahol az érkező Kolo Touré kapura fejelt, de Diakité kapus hárítani tudott.

A fordulás után is az „elefántok” voltak aktívabbak: Bony előbb fejjel veszélyeztetett, majd lábbal is szerencsét próbált, előbbi kísérlete fölé szállt, utóbbit blokkolták. A 72. percben Yaya Touré szögletét ismét Bony fejelte kapura, pontosabban a kapu mellé. A Manchester Citybe igazoló csatár nagyon aktív volt az egész meccs folyamán, de gólt nem tudott szerezni.

A hajrában mindent bevetett Elefántcsontpart, Salomon Kalou és Junior Tallo is beállt az egyenlítés érdekében. Az erőfeszítéseket siker koronázta, a 86. percben egyenlítettek az „elefántok”: Aurier középre gurított a jobb oldalról, Max Gradel pedig a jobb oldalról, 13 méterről laposan a hálóba lőtt, kísérlete ráadásul meg is pattant, így Berthének esélye sem volt védeni az életerős, lapos lövést. 1–1

Elefántcsontpart 13-szor próbálkozott a mérkőzésen kapura lövéssel, de csak kétszer talált kaput, Mali ötből egyszer – mind az öt alkalommal az első félidőben. A végeredmény 1–1 lett, így mindkét csapat két ponttal áll a csoportban, és még bejuthat a negyeddöntőbe.

KAMERUN–GUINEA 1–1

Mindkét csapat 1–1-es döntetlennel nyitotta a tornát, így egy esetleges győzelem csoportelsőséget érhetett volna a mérkőzés előtt. A találkozó első perceiben Guinea tűnt magabiztosabbnak, ám Kamerun folyamatosan átvette az irányítást, és a 13. percben meg is szerezte a vezetést. Egy szögletet követően a rövid oldalon senki sem figyelt Benjamin Moukandjóra, aki a hálóba bólintott. 1–0

Mindkét együttes sok technikai hibával játszott, pontatlan passzok és rossz labdaátvételek jellemezték az első félidőt, még a kameruniak vezető gólja sem pezsdítette fel a találkozót túlzottan. Guinea a 35. percben adott életjeleket, amikor Ibrahima Traoré elfutott a szélen, helyzetbe hozva Kevin Constantot, akinek lövését Joseph Ondoa hárította.

A 41. percben már Ondoa is tehetetlen volt, Guinea egyenlíteni tudott, méghozzá nagyszerű góllal. A meccs előtt Volker Finke szövetségi kapitány által is kiemelt Ibrahima Traoré kapott labdát a tizenhatos előterénél, majd pazar mozdulattal három védő között laposan kilőtte a hosszú alsót a bal oldalról. 1–1

A második játékrész elején Ibrahima Traorének volt egy blokkolt lövése, majd Constant zúdított kicsivel mellé egy löketet.

A 76. percben Guinea előtt adódott remek lehetőség a mérkőzés eldöntésére, ám a csereként beszálló Naby Keita hat méterről fölé durrantotta Mohamed Yattara visszaadott labdáját. A rendes játékidő utolsó előtti percében Kamerun is pontot tehetett volna az i-re, de Eric Choupo-Moting kiváló beadásából Stéphane Mbia három méterről fölé fejelt, így maradt az 1–1.

Teljesen nyílt maradt a D-csoport: az a különös helyzet állt elő, hogy két forduló után mind a négy csapat két ponttal és ugyanolyan gólkülönbséggel áll, mivel minden összecsapás 1–1-gyel ért véget.

AFRIKA-KUPA 2015
D-CSOPORT, 2. FORDULÓ

ELEFÁNTCSONTPART–MALI 1–1
(Gradel 86., ill. Sako 6.)
KAMERUN–GUINEA
1–1 (Moudandjo 13., ill. I. Traoré 42.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1.
Kamerun
2

2

2–2
2
1.
Elefántcsontpart
2

2

2–2
2
1.
Guinea
2

2

2–22
1.
Mali
2

2

2–22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik