A piros nyolcas útja a megye II-ből Londonba vezet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.05. 15:34
null
Balogh Béla, a tehetségkutató magyarországi győztese
Balogh Béla lett a 2016-os Nike Academy Most Wanted futballista-tehetségkutató magyarországi győztese. A 19 éves fiatalember a megye II-es Törökbálint játékosa. Az október 4-i, népligeti válogatóra úgy készült, hogy azon aligha ő nyer. Egy utolsó esélyt azonban még adott magának arra, hogy álma megvalósuljon: profi labdarúgó  legyen.


„Amikor regisztráltam a tehetségkutatóra, úgy voltam vele, hogy kihagyok egy edzést a csapatomban, és eljövök egy élményért, mert azt, hogy esélyem lenne bármire, nem gondoltam volna. Azt pedig végképp nem, hogy engem választanak meg győztesnek, és én képviselhetem Magyarországot a tehetségkutató nemzetközi mezőnyében” – mondta Balogh, aki pályafutása során több neves magyar klubnál is megfordult, de egyiknél sem sikerült hosszabb időre megragadnia. Sőt, igazából még rövidre sem. A tehetségkutató győztese hatéves kora óta focizik, Törökbálint mellett játszott már Érden, Tárnokon, és egy szezont az Újpest ifiben is lehúzott.

Elszántságból nem volt hiány
Elszántságból nem volt hiány


„Általában az volt a jellemző, hogy elmentem a nagycsapatok kiválasztóira, nyílt edzéseire, jártam a Honvédnál, a Vasasnál, a Videotonnál is, de nem kellettem. Másfél évig a ferencvárosi szurkolók csapatában is futballoztam, Csókás Krisztián edzőnek nagyon sokat köszönhetek. Érden már a felnőttekkel edzettem, ám többnyire csak az ifikkel játszottam, így kerültem egy éve Törökbálintra, ahol az akkor megye I-es felnőttcsapatban számítottak rám. Idén nyáron viszont kiestünk, így most még alacsonyabb osztályban vagyok.”

Balogh Béla egy éve érettségizett, azóta a családi vállalkozásból betegsége miatt kieső édesapját pótolja, a cég fuvarozással foglalkozik. A belső középpályás a tehetségkutatón játékintelligenciájával tűnt ki a több mint háromszáz próbázó közül, de amíg elérkeztünk a késő délutáni végkifejletig, napközben is le kellett valamit tenni az asztalra.

A magyarországi selejtezőben több mint háromszázan akarták felhívni magukra a figyelmet
A magyarországi selejtezőben több mint háromszázan akarták felhívni magukra a figyelmet


Első körben négy feladatból álló tesztpályát rakott össze a Petr Havlícek koordinálta szakmai stáb, amelyet rajta kívül három magyar tréner, Gáncsos András, Kun István és Nagy Sándor alkotott. A cseh szakember a Sparta Praha U16-os korosztályos együttesének edzője, és felkérték a régiós tehetségkutatók levezénylésére. A tesztpályán szerepelt három a három elleni kétkapus játék állandó cserékkel; 15x15 méteren labdatartásos iramjáték változó felállásban; kapura lövés egy az egy elleni játékhelyzettel megspékelve; illetve sprintek. Utóbbi létszámfüggő volt, a déltől egyórás bontásban érkező csoportok közül nem mindegyiknek került be a programjába. A jelentkezők képességeik alapján rendkívül széles skálán mozogtak. Akadt, aki egy korosztályos akadémiai edzésen is biztosan megütötte volna a szintet, mást a dühöngőben is valószínűleg csak utolsóként választottak volna be a csapatba. A programra néhányan kísérővel – edző, szülő, nagyszülő (!), cimbora, barátnő – jöttek, a többség azonban egyedül. No, igen, ebben a korban már illik önállóan felvállalni az élet kihívásait. Az érkezők közül sokan az „adok magamnak még egy esélyt" jelszóval vettek részt a tehetségkutatón, és a hozzáállásuk is ennek megfelelő volt. A pályán nem kedélyes délutáni edzés zajlott.

Szakmailag a kiválasztó legnehezebb része a középdöntő volt
Szakmailag a kiválasztó legnehezebb része a középdöntő volt


Már csak azért sem, mert az időjárás erre nem adott lehetőséget. A nyirkos, hideg idő csípős széllel párosult, 15 órától pedig ráerősített az addig szemerkélő eső, ami rendkívül csúszóssá tette a műfüves talajt. Havlícek angolul instruálta a játékosokat, egy kis légiósfílinget, még inkább nemzetközi futballvalóságot csempészve a délutánba. Az utolsó kiválasztót követően 46 fiatal jutott be a középdöntőbe, amelyre gyorsan ráfordultak a versenyben maradtak. Így akadt, aki pihenő nélkül állt bele a következő erőpróbába, más viszont két-háromórás várakozást követően, ledermedt izmokkal. Indokolt volt az alapos bemelegítés, amelyet egy az egy elleni játék, illetve három a három elleni kétkapuzás követett. A szakembereknek félóra állt rendelkezésükre, hogy újabb húsz játékosnak köszönjék meg a részvételt. A döntő már klasszikus nagypályás játékból állt, mezőnyben tíz a tíz ellen, három-három cserével. A piros mezes csapat egyértelműen az ellenfél fölé nőtt – ez gólokban is megmutatkozott –, és ebben döntő érdeme volt a középpályán nyolcas mezben szorgoskodó Balogh Bélának.

Balogh Béla a mezőny fölé nőtt
Balogh Béla a mezőny fölé nőtt


„Mindenekelőtt a játékintelligenciát figyeltük, hogy a fiúk milyen gyorsan tudnak egy adott játékhelyzetet értékelni és annak a megoldására döntést hozni – árulta el Nagy Sándor, aki nem mellékesen a PSV Eindhoven magyarországi, valamint szlovákiai és szlovéniai scoutja. – A második szempont a technikai képzettség volt, a harmadik pedig a fizikai képesség. Nagyon sok srác érkezett a válogatóra, az időnk pedig nagyon rövid volt. Az első szűrő kiválasztás szempontjából még egyszerű feladatot jelentett, a középdöntő viszont nagyon nehezet. Megfigyelőként ilyenkor mindig azt keressük, hogy ki az, akiből biztosan nem lehet győztes. Így tudjuk szűkíteni a kört, mert ennyire rövid idő alatt sokkal nehezebb meglátni, hogy ki az, aki valamiért jobb a többieknél. A döntő után megint egyszerű volt a helyzetünk, ugyanis mind a négyen ugyanarra a játékosra voksoltunk. Napközben is látszott, hogy Béla technikás futballista, de ezt többekről elmondhattuk. Nagypályán aztán végleg meggyőzött bennünket arról, hogy milyen jól helyezkedik, mozog és lát a pályán, ezzel nőtt a többiek fölé.”

Az eredményhirdetésnél a társak nagy tapssal gratuláltak a győztesnek, akire ősz végén igazi kaland vár. A régióból ötödmagával Prágában kell jelentkeznie november 21-én, a fiatalok másnap utaznak Londonba. A háromnapos angliai tesztre szerte a világból ötvenen hivatalosak. Az ottani győztes egyéves ösztöndíjat nyer a Nike Akadémiára!

„Mindig is szerettem volna profi futballista lenni – zárszavazott Balogh Béla. – Most talán kapok még rá esélyt, hogy valahol felfigyeljenek rám, hogy megkapjam a lehetőséget a fejlődésre és a bizonyításra. És visszakaptam az álmomat is: megint hiszek benne, hogy ez összejöhet.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik