A Paris SG törökje lemészárolta korábbi csapatát

Vágólapra másolva!
2010.03.13. 22:03
null
Mevlüt Erding először ért el mesterhármast a Paris Saint-Germainben (Fotó: Action Images)
A párizsi Mevlüt Erding nyújtotta a legjobb teljesítményt a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának szombati játéknapján: a PSG török támadója három góllal vette ki a részét volt csapata, a Sochaux kiütéséből. A hétközi Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőre tartalékoló Girondins Bordeaux csak egy pontot vitt haza Monacóból, de így is megőrizte helyét a tabella tetején, mert két legközelebbi üldözője, a Montpellier és az Auxerre nem bírt egymással.

A Paris Saint-Germain csupán egyet nyert meg a legutóbbi nyolc bajnoki mérkőzéséből, így nem csoda, hogy csak félig telt meg a Parc des Princes a Sochaux szombat esti vendégjátékára. Bánhatták, akik távolmaradásukkal tüntettek, ugyanis Mevlüt Erding (törökösen Erdinc) mesterhármassal lelkesítette a megjelenteket.

Erdinc nyáron igazolt a Sochaux-ból a PSG-be, és egyelőre nem kíméli volt társait: most három gólhelyzetet értékesített hidegvérrel, és ősszel – a szintén 4–1-es fővárosi sikerrel végződő „odavágón" – is góllal zárta a két csapat mérkőzését. A Franciaországban született török válogatott támadó (akinek nevét törökösen Erdincnek írják) már tizenkét gólnál jár a bajnokságban.

Az éllovas Bordeaux – tekintettel az Olympiakosz elleni fontos hétközi BL-meccsre – Maruan Samah, Yoann Gourcuff és Mathieu Chalmé nélkül állt fel Monacóban, és ha az első félidőben a hazaiaknak van egy kis szerencséjük, meg is nyerik a mérkőzést. A szünet után a Girondins már összeszedettebben futballozott, így ponttal tért haza.

A Montpellier és az Auxerre számára adva volt az előzés lehetősége, ám nem tudtak élni vele. A megelőző négy bajnokiját megnyerő Auxerre a szemfüles kenyai Danny Oliech góljával megszerezte a vezetést, majd a második félidőben a mezőnyfölényben játszó Montpellier kiegyenlített. A győzelemre törő vendégek a végén már az egy pontnak is nagyon örültek, Jérémy Berthod időhúzásért meg is kapta a második sárga lapját...

Az alsóházban két érdekes eredmény is született: a hét közben edzőt váltó, immár Éric Roy irányításával dolgozó Nice győzni tudott a Le Mans elleni „hatpontos meccsen", amivel máris feledtetett valamennyit az elmúlt hetek keserveiből (14 forduló, egy győzelem). Idegenben győzött a Boulogne is, amely ezt megelőzően 12 forduló során nem érezhette a győzelem ízét.

LIGUE 1 
28. FORDULÓ

Monaco–Bordeaux 0–0

Montpellier–Auxerre 1–1 (Costa 66., ill. Oliech 45+1.)
Paris Saint-Germain–Sochaux 4–1 (Hoarau 17., Erding 18., 35., 70., ill. Boudebouz 64. – 11-esből)
Le Mans–Nice 0–1 (Rémy 76.)
Lorient–Lens 1–0 (Marchal 78.)
Nancy–Boulogne 1–3 (Bakar 41., ill. Agouazi 32., Moussilou 71., Cuvillier 77.)
Lyon–Saint-Étienne, később
Lille–Grenoble, vasárnap 17.00
Valenciennes–Rennes, vasárnap 17.00
Toulouse–Marseille, vasárnap 21.00
AZ ÁLLÁS
1. Bordeaux 27 16 5 6 43–22 +21  53
2. Montpellier 28 16 5 7 38–29 +9  53
3. Auxerre 28 15 7 6 28–23 +5  52
4. Lyon 27 14 8 5 45–28 +17  50
5. Lille 27 14 6 7 50–28 +22  48
6. Marseille 25 14 6 5 46–27 +19  48
7. Monaco 28 13 4 11 32–33 –1  43
8. Lorient 27 12 6 9 39–28 +11  42
9. Valenciennes 27 12 5 10 39–37 +2  41
10. Rennes 27 11 7 9 36–27 +9  40
11. Paris SG 28 10 7 11 39–32 +7  37
12. Toulouse 27 10 7 10 27–21 +6  37
13. Nancy 28 10 5 13 33–42 –9  35
14. Sochaux 27 10 5 12 23–35 –12  35
15. Lens 28 9 7 12 26–32 –6  34
16. Nice 28 8 5 15 28–45 –17  29
17. Saint-Étienne 27 7 6 14 19–33 –14  27
18. Le Mans 26 5 5 16 22–40 –18  20
19. Boulogne 28 4 8 16 20–46 –26  20
20. Grenoble 26 3 4 19 19–44 –25  13

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik