A 2020-as futball Eb-t már városok rendezhetik meg

2012.12.06. 17:44
null
Az FA a Wembley Stadiont jelöli helyszínnek a megreformált Eb-re (Fotó: Action Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) bejelentette: a 2020-as Európa-bajnokságot a kontinensviadal történetében először nem ország, hanem több nagyváros rendezheti meg.

 

„Az UEFA végrehajtó bizottságának ma meghozott döntése szerint a 2020-as Európa-bajnokágot a kontinens nagyvárosai rendezhetik meg” – jelentette be Gianni Infantino, a szövetség főtitkára.

SZAVAZÁS

Egyetért azzal, hogy országok helyett városok kapják a labdarúgó Eb-k rendezési jogát?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Az UEFA várhatóan hamarosan pontosítja, miként képzeli el a rendezést. A Michel Platini szövetségi elnöktől származó javaslatot eleinte meghökkenve fogadták a sportvezetők, de november végén már a német szövetség (DFB) főtitkára, Helmut Sandrock jelezte: a terv a tagországok széles körű támogatását élvezi.

A pályázati procedúra 2013 márciusában kezdődik, a végleges döntéseket az UEFA végrehajtó bizottsága 2014 tavaszán hozza meg. Infantino elárulta: a 2020-as rendezésre eredetileg pályázó törökök vezették az „ellenlobbit.” Az Eb pontos lebonyolítási rendjét az UEFA nemzeti válogatottakkal foglalkozó bizottsága alakítja ki.

A Bild november közepén a jelentkező városok névsorát is közölte, ezek szerint Berlin, London, Madrid, Lisszabon, Párizs, Amszterdam, Brüsszel, Bázel, Athén, Róma, Moszkva és Zágráb is szívesen rendezne mérkőzéseket, míg az elődöntő és a döntő szempontjából Isztambul a favorit. Az angol szövetség (FA) már jelezte: a Wembley Stadiont biztosan jelöli helyszínnek.

Platini elképzelését nyilvánvalóan sokan és sokat fogják vitatni, az viszont kétségtelen, hogy az elnököt többek között az „elszabaduló” rendezési költségek visszaszorítása is ösztönözte. A 2004-es kontinensviadalt rendező Portugália még mindig nyögi a költségeket, és igencsak kétséges a 2012-es, ukrán-lengyel közös rendezésű torna létesítményeinek megfelelő hasznosítása. „A rendezők az UEFA-előírásoknak építkeznek, nem pedig a saját igényeiknek megfelelően" – hangzott el a kritika. Portugáliában kizárólag a három topklub saját pénzből is finanszírozott stadion-megújító projektje bizonyult igazán hasznosnak.

FOGADÁSI CSALÁS = BŰNCSELEKMÉNY

Az UEFA végrehajtó bizottsága további döntéseket is hozott csütörtökön, ezek közül a legfontosabbak:

– Megtiltják, hogy a labdarúgók „harmadik fél" (tehát menedzseriroda vagy cégek) alkalmazásában álljanak.
– Támogatják, hogy a fogadási csalást a tagországokban bűncselekménynek minősítsék.
– Az U21-es Eb-n is plusz asszisztensek („gólbírók") segítik a játékvezetői munkát.
– Új ifjúsági kontinentális kupasorozatot indítanak el, az UEFA Ifi Liga névadója az UEFA korábbi elnöke, Lennart Johansson.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
6 órája

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

Toni Kroos edzőként térne vissza a futballba

Minden más foci
2026.10.08. 20:45

UEFA: Ceferin harcba száll negyedik elnöki ciklusáért is

Minden más foci
2026.10.08. 14:34

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56

Ismerős horvát bíró vezeti az ukrán–magyar Nemzetek Ligája-mérkőzést

Magyar válogatott
2026.10.03. 10:38

Futball: megerősödve vágott neki a Gödöllő az U17-es bajnokságnak

Utánpótlássport
2026.10.03. 09:02