Nagybánhegyes nyerte az alternatív bajnokságot a békési vidéken

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2023.05.25. 08:36
null
A Nagybánhegyes győzelmével ért véget a Kis Lélekszámú Települések Labdarúgó Bajnoksága (Fotó: Für Henrik)
A megszűnt nagypályás csapatok településein kispályás versenysorozat futott megyei szövetség szervezésében.

Nagybánhegyes győzelmével ért véget a Kis Lélekszámú Települések Labdarúgó Bajnoksága néven futó kispályás versenysorozat a 2022–2023-as idényben, miután a fürdőjéről is ismert falu csapata a békéscsabai négyes döntőben felülmúlta Geszt, Bélmegyer és Körösújfalu együttesét.

A programsorozat immár második éve zajlik a Magyar Labdarúgó-szövetség Békés Megyei Igazgatósága szervezésében, az ötletgazda Tóth Márton szövetségi koordinátor vezetésével, célja pedig az, hogy a nagypályás csapat nélkül maradt községekben is elindítsa a futballéletet. Az 1943-ban született sportember, a Békéscsaba korábbi NB I-es játékosa lapunknak elmondta, jelenleg a vármegye 75 települése közül 48 helyen működik nagypályás felnőttcsapat, a maradék 27 helységből tízet sikerült bevonni az alternatív kispályás kupasorozatba: Nagybánhegyes, Geszt és Körösújfalu mellett Almáskamarás, Nagykamarás, Gerendás, Biharugra, Körösnagyharsány, Bélmegyer és Tarhos csatlakozott, továbbá Hajdú-Bihar vármegyéből vendégként Körösszakál és Újiráz.

A lebonyolítási rend szerint a tizenkét résztvevő négyes csoportokba bontva küzdött egymással, az egyes fordulókban négyes minitornák zajlottak, így házigazdaként minden falura sor került egyszer ősszel, egyszer tavasszal.

A kistelepülések nagypályás futballéletének ezredforduló óta tartó leépülésére adott Békés vármegyei válasz összhangban áll az MLSZ KALAP programjának főként Baranya megyében futó kísérletével, illetve a zempléni vidéken a mérkőzéseket kulturális, hely- és futballtörténeti tartalommal kiegészítő Hátsó füves futballmentő túrával.

„Csodálatos volt látni, hogy újra benépesültek a futballpályák olyan helyszíneken is, ahol akár már évtizedek óta megszűnt a csapat – világított rá a kezdeményezés fő hozadékára Tóth Márton. – A családias jellegű sorozathoz a polgármesterek is hozzátették a magukét, az önkormányzatok sokat dolgoztak a pályák előkészítéséért, a méltó vendéglátásért. Néhány résztvevő játékos azóta igazolt futballistaként szerepel nagypályás csapatokban, sőt Kardoson a tavalyi kispályás meccsek után benevezett a csapat a nagypályás bajnokságba.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik