Szlovénia: a ZTE másodedzője vette át a Lendva irányítását – hivatalos

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.26. 17:15
null
Julian Jenner a Lendva új vezetőedzője (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Ahogyan az várható volt, hétfőn a szlovén másodosztályú Lendvától a ZTE kispadjára visszacsábított Boér Gábor helyére éppen Zalagerszegről érkezett az utód, mégpedig a hétfőn menesztett Ricardo Moniz asszisztense, Julian Jenner személyében.

 

Mint beszámoltunk róla, hétfőn a ZTE menesztette Ricardo Moniz vezetőedzőt és Dragóner Attila sportigazgatót is, és helyükre a korábbi vezetőedzőt, Boér Gábort, valamint a klubnál korábban szintén dolgozó sportigazgatót, Sallói Istvánt nevezték ki.

Ezzel együtt eldőlt az is, hogy Monizzal együtt távozik a klubtól Julian Jenner is, aki honfitársa mellett asszisztensként dolgozott. A ZTE a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a szakember új szerepben próbálja ki magát azzal, hogy átveszi a Lendva irányítását.

A Zalaegerszeg egész pontosan így fogalmaz a közleményében:
NB I-es csapatunk vezetését április24-től Boér Gábor vette át, mára pedig teljessé vált a köré szerveződőszakmai stáb is. Ahogy már korábban is megírtuk, együttesünkhöz Makra Zsolt csatlakozott asszisztens edzőként, Julian Jenner pedig új szerepben próbálhatja ki magát, aki testvércsapatunkban, Lendván vette át a vezetőedzői szerepet.A holland szakember melléBozsik József csatlakozik másodedzőként.

Marco van der Steen, Vlaszák Géza és Pálfi Zoltán maradtak szerepkörükben, éstovábbra is stábunkat erősítik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik