Labdarúgás: a 20 éve elhunyt Mátrai Sándorra emlékeztek

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.05.30. 17:25
null
Mátrai Sándor (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Mátrai Sándorra emlékezett hétfőn az Aranycsapat Testület és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület abból az alkalomból, hogy a Ferencváros 81-szeres válogatott labdarúgója húsz évvel ezelőtt, május 29-én hunyt el – írja az MTI.


Id. Lomnici Zoltán elnök emlékeztetett rá, hogy az Aranycsapat Testület öt évvel ezelőtt megtartott alakuló ülésén úgy döntött, az együttes világszerte ismert legendái mellett mindazoknak a játékosoknak az életművére is felhívja a figyelmet, akik még hozzájárultak a példátlan sikerhez. Hozzátette, Mátrai Sándor 1952-ben még atlétaként a 4x100 méteres váltó tartalékjaként vett részt a helsinki olimpián, majd sportágat váltott, és 1956-ban három mérkőzésen az Aranycsapatban is pályára lépett, mérlege két győzelem és egy döntetlen.

„Mátrai Sándor életműve kapcsán arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy bár az Aranycsapat sikerei egyedülállóak voltak, de a magyar labdarúgó válogatott a jelentős vérveszteség ellenére 1956 után is a világ élmezőnyéhez tartozott” – zárta megemlékezését id. Lomnici Zoltán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik