NL: a németek világbajnoka nem látja értelmét a sorozatnak

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2020.10.08. 12:26
null
Kohler értelmetlennek tartja az NL-sorozatot (Fotó: AFP)
Jürgen Kohler, a németek világ- és Európa-bajnok korábbi labdarúgója értelmetlennek tartja a Nemzetek Ligája sorozatot.

Az 55 éves Kohler a Kicker német sportmagazinnak adott nyilatkozatában kifejtette: attól tart, hogy a szurkolók eltávolodnak a labdarúgástól.

„Világbajnoki és Európa-bajnoki selejtezők, felkészülési mérkőzések, Nemzetek Ligája, túlkínálat van, ezért egyes mérkőzések leértékelődnek. A Nemzetek Ligája szerintem felesleges és értelmetlen sorozat, amely nem szolgálja a sportág érdekeit” – mondta. Hozzátette: a német válogatott az elmúlt években nem remekelt és nem szerepelt tudásának megfelelően. Szerinte az okok között szerepel, hogy a játékosok „telítődtek a labdával”, illetve a németek esetében negatív hatása volt a 2014-es vb-győzelemnek.

Kiemelte: utóbbi az ő generációjával, az 1990-es siker után is megtörtént, ezért a mostani nemzeti együttestől több szenvedélyt és elhivatottságot szeretne látni, valamint azt, hogy a mérkőzéseken nagyobb kedvvel játsszanak a futballisták. Javasolta továbbá, hogy a játékosok az edzéseken konkrétabb posztonkénti képzést kapjanak.

Kohler annak kapcsán fogalmazta meg észrevételeit és kritikáit, hogy a német együttes szerdán 3–3-as döntetlennel zárt felkészülési mérkőzésen a törökökkel. A kölni találkozón a házigazdák háromszor szereztek vezetést, a vendégek mindháromszor egyenlítettek, harmadjára a 94. percben.

Az eredményről és a németek által nyújtott teljesítményről a korábbi védő ugyanakkor azt mondta, hogy az „rendben volt”, tekintve, hogy az alapcsapatból kevesen léptek pályára és nem állt rendelkezésre kellő idő a közös felkészülésre sem.

Kohler karrierje során hazájában megfordult a Mannheim, a Köln, a Bayern München, valamint a Borussia Dortmund együttesében, illetve légiósként 1991–95 között a Juventusban játszott. A német válogatottban 1986 és 1998 között 105 alkalommal lépett pályára, ezzel a németeknél jelenleg is a hetedik a rangsorban. A válogatott tagjaként 1990-ben világbajnokságon, 1996-ban Európa-bajnokságon lett aranyérmes, a Dortmunddal 1997-ben Bajnokok Ligáját, a Juventusszal 1993-ban UEFA-kupát nyert.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik