Tragédia: karambolozott egy ghánai focicsapat busza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.14. 07:27
null
Az Asante Kotoko labdarúgócsapata (Fotó: Twitter)
Egy ember elhunyt és harmincheten megsebesültek abban a balesetben, amelynek az Asante Kotoko labdarúgócsapatát szállító busz és egy teherautó voltak az okozói.

 

Az élvonalbeli Asante Kotoko az Inter Allies elleni 1–0-s vereséget követően indult vissza Kumasiba. A baleset szerda este, az ország déli részén lévő Nkawkaw-ban történt, amikor a csapatbusz egy teherautóval ütközött – egyelőre ismeretlen okból – a keleti régió rendőri szóvivőjének csütörtöki beszámolója alapján.

A balesetben az Asante Kotoko felszerelésért felelős embere, Kofi Asare életét vesztette, míg harmincheten – gyakorlatilag az összes utas – megsérültek. Őket az nkawkaw-i Szent Család Kórházban ápolták, majd a korai csütörtöki órákban átszállították a sebesülteket egy Kumasiban található kórházba. Életveszélyes állapotban szerencsére nincs senki, ráadásul a klub közleménye szerint az orvosi csapat nyomon követi a sebesültek felépülését, és szombaton minden, a balesetben érintett személyt még egyszer alaposan kivizsgál.

A Ghánai Labdarúgó-szövetség (GFA) mélységes együttérzését fejezte ki, és felajánlotta támogatását a klubnak, valamint a buszon utazó személyzetnek.

„A GFA felvette a kapcsolatot a klubbal. Gondolatainkban a klubbal vagyunk, imádkozunk az Asante Kotokóért, különösen a sérültekért” – olvasható a szövetség közleményében.

Az Asante Kotoko vasárnap az Accra Hearts of Oakkal játszana a bajnokság következő fordulójában, egyelőre nem érkezett hír arról, hogy elhalasztanák a mérkőzést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik