MLSZ: száz tehetség bizonyíthatott Telkiben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.14. 22:21
A Magyar Labdarúgó-szövetség sportigazgatósága kedden és szerdán rendezte meg U14-es kiválasztó edzőtáborát a tehetségközpontokban kiemelkedően teljesítő gyerekek számára – adta hírül az MLSZ honlapja.

Kedden és szerdán az ország száz legtehetségesebb U14-es korosztályú labdarúgója mutatta meg tudását az utánpótlás-válogatottak mellett dolgozó szövetségi edzőknek – olvasható az mlsz.hu-n. A Telkibe érkező száz játékost a szövetség munkatársai és a tavaly indított tehetségközpontok edzői választották ki: az ország négy régiójából 25-25 fős csapatok vettek részt a kétnapos programon.

A csapatok a két nap során egymás ellen léptek pályára, a 2x30 perces mérkőzéseket a pálya széléről figyelték az MLSZ szövetségi edzői, valamint a tehetségközpontok edzői is.

„A szövetségi edzők egy része egy-egy posztért felelt a kiválasztón, kiemelten figyelve az adott pozícióban futballozó játékosokat, míg az edzők másik része átfogóan figyelte a csapatokat. Minden régió csapata három mérkőzést játszott, a meccsek után az edzők összeülnek, és megfigyeléseik alapján, valamint a tehetségközpontokban dolgozó kollégák visszajelzései alapján kialakítják azt a keretet, amelynek tagjai a nyár második felében már az U15-ös válogatott tagjaként érkeznek Telkibe” – mondta az mlsz.hu-nak Németh Antal szövetségi edző.

A tehetségközpontokat 2016 elején indította el az MLSZ, a projekt célja, hogy a 12-14 éves korosztály legtehetségesebb hazai labdarúgói egységes, minőségi képzést kapjanak, és 15 éves korukra a megfelelő technikai, taktikai és fizikai készségek birtokában álljanak az első szövetségi szinten működő utánpótlás-válogatott, az U15-ös együttes rendelkezésére.

A program megyei szinten zajlik, Budapesten és Pest megyében két-két, a többi megyében egy-egy tehetségközpont alakult meg, amelyekben egységes edzésmunkával képzik a régiók legígéretesebb futballistapalántáit. Az elmúlt idényben három korosztályban (U12, U13, U14) kétheti rendszerességgel gyakoroltak a tehetségközpontokban az ország legígéretesebb fiatal játékosai, majd a múlt héten a tehetségközpontokat négy régióra osztva U14-es tornákat rendezett az MLSZ, az ezeken a tornákon mutatott teljesítmények is befolyásolták a régiós válogatottak összetételét.

„A gyerekeket óriási bizonyítási vágy fűtötte, néhányan az elején még kicsit túlizgulták a lehetőséget, de a folytatásban elmúlt a lámpaláz, és mindenki megmutatta tudását. Sok tehetség felhívta magára a figyelmet, és az is szembetűnő volt, hogy a tehetségközpontokban végzett munka hatására mindegyik csapat taktikusan, fegyelmezetten focizott, megvalósították azokat a játékelemeket, amelyeket az elmúlt időszakban, az egységes képzés során elsajátítottak” – tette hozzá Németh Antal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik