Brüsszeli robbantások: mégis játszanak a belgák, de Portugáliában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.23. 14:51
A belga és a portugál labdarúgó-válogatott Brüsszelben törölt mérkőzését mégis megrendezik jövő kedden, de Portugáliában.

„Biztonsági megfontolásból és elővigyázatosságból Brüsszel városa azt kérte a szövetségtől, hogy mondja le a március 29-i Belgium–Portugália mérkőzést. Vörös Ördögeink meccse tehát, melyet a Baldvin Király Stadionban rendeztünk volna, elmarad" – tudatta szerda délben a belga szövetség, majd kora délután kiderült: a találkozóra mégis sor kerül, a portugálokkal történt egyeztetés eredményeként Leiriában.

A brüsszeli törlésről a keddi robbantások miatt döntöttek előzőleg.

A támadások miatt nem tartották meg a világranglistát vezető belga válogatott keddi, majd szerda délelőtti edzését sem, ugyanakkor délutánra már zárt kapus tréninget tervez Marc Wilmots szövetségi kapitány.

A portugálok egy csoportban szerepelnek a magyarokkal a júniusi kontinenstornán Franciaországban.

A brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren és a városközpontban történt keddi robbantásokban az eddigi összesítés szerint legalább harmincegy ember vesztette életét, és nagyjából kétszázhatvanan sebesültek meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik