FIFA: örökre eltiltották a volt alelnököt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.09.29. 15:18
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) független etikai bizottsága örökre eltiltotta a sportággal kapcsolatos minden tevékenységtől Jack Warnert, a FIFA korábbi alelnökét, végrehajtó bizottsági tagját.

A triniadi sportvezetőt az etikai bizottság nyomozati részlegének jelentése alapján marasztalták el, amely a 2018-as és 2022-es világbajnokságok pályáztatási folyamatát összegezte.

A FIFA honlapja szerint a Cornel Borbély vezette csoport a vizsgálódása során arra jutott, hogy Warner folytatólagosan, hosszú időn keresztül, többféle, változatos módon csalt a FIFA-ban betöltött magas pozícióit, illetve a CONCACAF zóna elnöki posztját felhasználva. Futballvezetőként kulcsszerepet játszott egy olyan átfogó rendszer mûködtetésében, melyen keresztül nem könyvelt, illegális pénzek mozogtak. Warnert a FIFA etikai kódexe hat pontjának megsértésében találták vétkesnek.

Jack Warner egyike annak a 14 FIFA-tisztségviselőnek, illetve cégvezetőnek, akit az amerikai igazságügyi minisztérium május végén bűnszövetkezet működtetésével vádolt meg, amelyhez több mint 150 millió dollárnyi vesztegetési pénz futott be. Warnert Trinidad és Tobagóban még akkor őrizetbe vették, majd egy nappal később óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Néhány nappal később ígéretet tett rá, hogy mindent, amit a korrupciós botránnyal kapcsolatban tud, elmond a rendőrségnek.

A FIFA-botrány később Joseph Blatter elnököt is elérte, mert bár a tisztújításon még újraválasztották, néhány nappal később, június 2-án lemondott. Akkor jelezte, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi, de az új vezető megválasztásáig ő látja el az elnöki teendőket. A küldöttgyűlés február 26-án lesz.

Múlt pénteken a svájci szövetségi rendőrség korrupció gyanújával kihallgatta Blattert. A svájci legfőbb államügyész pedig jelezte, a FIFA-elnök ellen hűtlen kezelés miatt folyik nyomozás, házkutatást tartották az irodájában és számos iratot lefoglaltak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik