Elhalasztotta a halálát, hogy még egyszer láthassa kedvenceit

Vágólapra másolva!
2015.03.05. 14:56
null
Lorenzo Schoonbaert (balra) a hétéves kislányával nézte meg élete utolsó FC Buges-meccsét (Fotó: Twitter.com)
Teljesült Lorenzo Schoonbaert utolsó kívánsága. Az FC Bruges labdarúgócsapatának néhai szurkolója vasárnap a helyszínen látta kedvencei győzelmét, majd másnap eutanáziával búcsút intett az életnek.

Lorenzo Schoonbaerten húsz év alatt 37 műtétet hajtottak végre, ám az orvosok nem tudtak rajta segíteni. A 41 éves, gyógyíthatatlan beteg férfi a belga törvényeknek köszönhetően kérelmezhette, hogy saját akaratából meghaljon. Az eutanáziát azonban elhalasztatta, mégpedig azért, hogy még egyszer, utoljára láthassa kedvenc csapatát, az FC Brugest nyerni.

Múlt vasárnap a kék-feketék az utolsó előtti helyen álló Mouscront fogadták, a kezdőrúgást pedig Schoonbaert végezte el hétéves kislányával, Dinával, majd a VIP-páholyból nézték végig a mérkőzést. Utolsó kívánsága teljesült, hiszen három második félidei góllal az FC Bruges 3–0-ra győzött, így megtartotta vezető helyét a tabellán.



„Elmondhatatlanul boldog vagyok – mondta a mérkőzés után Schoonbaert. – Örök emlék lesz ez a lányom számára, amelyre egész életében örömmel gondolhat vissza. Teljesült az utolsó kívánságom, most már békében halhatok meg. A mennyországból ünnepelek tovább.”

A halálos beteg férfi családja később a Facebookon megerősítette, hogy szerettük hétfőn megkapta a halálos injekcióját, ahogy azt akarta.

„Ahogy mondta, felfelé kell tekintenünk – áll a család búcsúüzenetében. – Látunk majd egy fényes csillagot, az Lorre lesz. Az utolsó percig bátran viselkedett, mindent az irányítása alatt tartott, és az utolsó pillanatait azokkal az emberekkel élvezte együtt, akik a legközelebb álltak hozzá.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik