Eurofutball: óv a magyarok csapata a pechszéria után

Vágólapra másolva!
2012.10.21. 00:25
Ritka balszerencsés vereséget szenvedett a két magyar légióssal felálló Nea Szalamisz a ciprusi labdarúgó-bajnokság 6. fordulójának szombati játéknapján, de nem törődik bele a vereségbe.

A kapus Kovács Zoltánt és a védő Graszl Károlyt végig a soraiban tudó újonc a 36. perctől emberhátrányban játszott a még veretlen AEL otthonában, a 71. percig vezetett, és a vereséget jelentő gólt a 97. percben kapta 11-esből.

A lefújás után a vesztes csapat stábja bejelentette: mivel a hazaiak egyik játékosa négy sárga lappal, azaz a ciprusi szabályok szerint jogosulatlanul lépett pályára, megóvják a meccset. Ha sikerrel járnak, nem szakad meg veretlenségi sorozatuk három mérkőzés után. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!

RÖVIDEN
UKRAJNA. Majdnem két év után szenvedett hazai pályán bajnoki vereséget a Dinamo Kijev: Oleg Blohin csapatát a Metaliszt Harkiv győzte le 3–1-re. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
SVÁJC. Vanczák Vilmos végig a pályán volt a Sionban, amely 1–1-es döntetlent játszott a Thun vendégeként. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
IZRAEL. Lencse László csapata, a címvédő Kirjat Smona nem tudta legyőzni az éllovas Asdodot. A 2–0-ra nyerő hazaiak az utolsó tíz percben szerezték góljaikat, a kezdőként pályára lépő Lencsét addigra már lecserélték. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
CSEHORSZÁG. Döntetlent hozott az első és a második helyezett mérkőzése: az éllovas Jablonec részéről Vit Benes a 85. percben válaszolta meg a Viktoria Plzen vezető gólját. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
ROMÁNIA. A 95. percben született gólnak köszönhetően a tavalyi bajnok Otelul véget vetett tíz forduló óta tartó nyeretlenségi sorozatának. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
SVÉDORSZÁG. Még mindig állja a versenyt a Häcken: a göteborgi kiscsapat idegenben 2–1-re legyőzte a Mjällbyt, és az élen várja a 27. forduló zárását. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
BULGÁRIA. A francia Serge Nyuiadzi góljával a CSZKA 1–0-ra legyőzte a Levszkit a szófiai örökrangadón, és feljött mögé a harmadik helyre. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik