Újraválasztották Blattert, további négy évig marad a FIFA elnöke

N. T./MTIN. T./MTI
Vágólapra másolva!
2011.06.01. 13:41
null
Nem szavazták meg a halasztást, majd újraválasztották Blattert (Fotó: Reuters)
Címkék
Az egyedüli jelöltként induló Joseph Blattert választották meg elnöknek a küldöttek a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) zürichi tisztújító kongresszusán. Az újraválasztott elnök további négy évig irányíthatja a nemzetközi szervezetet. A délelőtt folyamán elhárult az utolsó akadály is a voksolás elől, miután a küldöttek megszavazták, hogy ne változzon a tervezett napirend. Alábbi cikkünkben összefoglaltuk a nap legfontosabb eseményeit és az előzményeket.
Nem történt meglepetés a szavazáson
Nem történt meglepetés a szavazáson

ÚJRAVÁLASZTOTTÁK BLATTERT, TOVÁBBI NÉGY ÉVIG MARAD A FIFA ELNÖKE

Az egyedüli jelölt a szervezetet 1998 óta irányító svájci Joseph Blatter volt, ennek ellenére ezúttal nem közfelkiáltással voksoltak a küldöttek, ahogy négy éve, hanem titkos szavazással. A FIFA 208 tagországának vezetőit abc-sorrendben, kettesével hívták ki a két szavazófülkébe.

A szavazatok összeszámolása után bejelentették, hogy a svájci sportvezetőt nagy fölénnyel választották újra: a 208 tagország képviselői közül 203 adott le szavazatot, és ebből 186 érkezett Blatterre (50% +1, azaz 102 voks kellett az újraválasztásához).

A magyar szövetség képviseletében Csányi Sándor elnök szavazott.

Blatter negyedik ciklusát kezdheti meg FIFA-elnökként.

„Teljes szívemből köszönöm a bizalmat. Négy évünk van, hogy együtt folytassuk az utunkat és elvégezzük a munkánkat. – mondta megválasztását követően Blatter. – Örömmel tölt el, hogy ilyen összetartó és egységes a FIFA, mert így képesek leszünk pozitív irányba elindulni. Rendkívül megindító és megtisztelő ez a bizalom."

A 75 éves Blatter arról is beszélt, hogy meg kell erősíteni az etikai bizottságot, amelynek professzionálisabban kell működnie, s a tagjait a kongresszus fogja megválasztani, s egyúttal új etikai kódex megalkotásáról is szót ejtett.

Ezen kívül is voltak még emlékezetes momentumai a kongresszus eddigi részének, az alábbiakban ezeket foglaltuk össze.

Nagy ováció fogadta a 
végeredmény bejelentését
Nagy ováció fogadta a végeredmény bejelentését

 

DÉLELŐTT ELDŐLT, MEGTARTJÁK AZ ELNÖKVÁLASZTÁST, VÁLTOZHAT A VB-HELYSZÍNEK KIJELÖLÉSE

A délelőtt legfontosabb történése kétségkívül az volt, hogy véglegesen eldőlt, megtartják az elnökválasztást, mivel a 208 küldöttből csupán 17-en szavaztak az angolok és skótok által kért halasztás mellett.

A szigetországiak azért szerették volna levenni a napirendi pontról a választást, mert az utóbbi napokban több korrupciógyanús eset látott napvilágot, ráadásul a jelenlegi elnök Joseph Blatter kihívója, a katari Mohammed bin Hammam még szombaton visszalépett, majd vasárnap vesztegetés gyanújával felfüggesztették FIFA-tagságát.

AZ EDDIGI ELNÖKÖK
1904–1906: Robert Guérin (francia)
1906–1918: Daniel Burley Woolfall (angol)
1921–1954: Jules Rimet (francia)
1954–1955: Rodolphe William Seeldrayers (belga)
1955–1961: Arthur Drewry (angol)
1961–1974: Sir Stanley Rous (angol)
1974–1998: Joao Havelange (brazil)
1998–? : Joseph Blatter (svájci)

Az elnökválasztás akkor maradt volna el, ha a 208 küldött háromnegyede, azaz 156-an voksolnak rá, de az angol beadványt csak 36-an támogatták (17.3 százalék).

Én vagyok ennek a hajónak a kapitánya, és átvészeljük a vihart. Jelenleg zavaros vizeken haladunk, ahonnan ki kell jutnunk, ehhez pedig szükség van egy vezetőre. Valamit tennünk kell, mert még egyszer nem akarok ilyen méltatlan szituációba kerülni” – nyilatkozta Blatter, aki azt is elmondta, ha újraválasztják, megváltozhat a vb-helyszínek kijelölésének jelenlegi gyakorlata.

Az eddigiekben a 24 tagú végrehajtó bizottság volt hivatott dönteni a helyszínekről, a jövőben ez a 208 főt számláló kongresszus kezébe kerülhet. A végrehajtó bizottság csak egy szűkített listát készítene, de nem tenne ajánlást. Blatter hozzáfűzte, így szeretne az eddiginél nagyobb befolyást adni a nemzetközi szövetség küldötteinek.

BIN HAMMAM NEM MEHETETT BE A ZÜRICHI KONGRESSZUSRA

"Én vagyok ennek a hajónak a kapitánya" - Blatter

Nem mehetett be a szerdai tisztújító kongresszusra Mohammed bin Hammam, akinek korrupció gyanúja miatt vasárnap felfüggesztették a FIFA-tagságát.

Az ázsiai szövetséget egészen vasárnapig irányító katari sportvezető eredetileg kihívója lett volna Joseph Blatter jelenlegi elnöknek, ám az ellene folyó eljárás miatt szombaton visszalépett a kandidálástól, vasárnap pedig felfüggesztették.

„Nagyon szomorú és csalódott vagyok az elmúlt napok történései miatt. Sohasem fogadom el, hogy a nevemet és a hírnevemet megsértették. Harcolni fogok az igazamért” – mondta bin Hammam.

„PIROS LAPOT A SZÖVETSÉGNEK!" – TILTAKOZÁS BLATTER ELLEN

Tucatnyi ember tiltakozott szerda reggel a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) tisztújító kongresszusának otthont adó zürichi Hallenstadion előtt.

A demonstrálók „Játssz becsületesen, FIFA”, illetve „Piros lapot a FIFA-nak!” feliratú transzparenseket lengettek, de voltak, akik az elnökválasztáson egyedüliként induló Joseph Blatter távozását követelték.

A NÉMETEK A 2022-ES VB ODAÍTÉLÉSÉNEK FELÜLVIZSGÁLATÁT KÉRIK

A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) azt szeretné elérni, vizsgálják ki, történt-e visszaélés a 2022-es világbajnokság rendezési jogának odaítélésekor.

Theo Zwanziger, a DFB elnöke a német televíziónak úgy nyilatkozott közvetlenül a FIFA szerdai tisztújító kongresszusa előtt, hogy spekulációk és korrupciós vádak hangoztak el Katar sikerével kapcsolatban, és éppen ezek miatt ki teljes precizitással ki kell vizsgálni az ügyet.

A FIFA végrehajtó bizottságába jelölt Zwanziger hozzátette: nem várja, hogy elmarad a szerdai elnökválasztás, amelyen egyetlen jelölt a szervezet élén 1998 óta álló svájci Joseph Blatter.

A küldöttek nem szavazták meg a halasztást (Fotó: Reuters)
A küldöttek nem szavazták meg a halasztást (Fotó: Reuters)

AZ ARGENTIN SZÖVETSÉG ELNÖKE KEMÉNYEN BESZÓLT AZ ANGOLOKNAK

Az argentin szövetség elnöke, Julio Grondona igencsak kritikus hangnemben beszélt az angolokról a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) zürichi kongresszusán.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség pénzügyi bizottságának elnökeként is tevékenykedő Grondona szerint az angolok azóta neheztelnek a FIFA-ra, hogy 1974-ben az addig hivatalban lévő Stanley Rous helyett a brazil Joao Havelange-ot választották a szervezet elnökévé. Szerinte a brit média az igazság közlése helyett inkább hazudik, ami zavarja a FIFA-családot.

„Az nem lehet, hogy mindig ugyanazok generálják a problémákat – utalt Grondona az angolokra. – A dolgok megváltoztak 1974 óta, a világbajnokság körbejárta a világot, Dél-Amerikától Afrikáig, de úgy tűnik, ez ennek az országnak nem tetszik… Ma 2011-et írunk, és nekik még mindig van valami mondanivalójuk. Ha van bizonyítékuk, álljanak elő vele, máskülönben ne zavarjanak minket! Anglia eddig az összes olyan kongresszuson bajt okozott, amelyen ott voltam.”

Grondona egy keddi interjúban – amelyben az angolokat kalózoknak nevezte – elárulta, hogy a 2022-es vb házigazdájának megválasztásakor Katarra szavazott.

„Ha az Egyesült Államokra szavazok, az olyan lett volna, mintha Angliára szavazok, ez pedig szóba sem jöhet. Az angol pályázattal kapcsolatban pedig csak annyit, hogy ha visszaadják a Falkland-szigeteket, ami hozzánk tartozik, akkor megkapják a voksomat.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik