Labdarúgás: Domenech 2.9 millió euróra perli a francia szövetséget

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.11.03. 12:01
Raymond Domenech, a francia labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya 2.9 millió euróra perli hazája szövetségét (FFF), amelytől végkielégítés nélkül menesztették szeptember elején.

A szakember a dél-afrikai világbajnokság súlyos kudarca után távozott posztjáról, majd két hónappal később az FFF vezetősége a szövetségnél betöltött utolsó tisztségéből, a technikai tanácsadó testületben ellátott állásából is felmentette.

Az indoklás szerint Domenech-nek azért kellett távoznia, mert helytelenül járt el a vb-n Nicolas Anelka hazaküldésével kapcsolatban, illetve a játékosok azt követő sztrájkjánál, ezen kívül nem fogott kezet a dél-afrikaiak elleni csoportmeccs után a riválist irányító Carlos Alberto Parreirával.

Az 58 éves tréner ügyvédje a L'Equipe című lapnak többek között elmondta: úgy érzik, védencét egyedüli bűnbaknak tette meg a szövetség azért, amiért a csapat a csoport utolsó helyén zárva esett ki a dél-afrikai vb-n.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik