FIFA: Blatter tizenegyespárbajt akar a vb csoportmeccsein is

Vágólapra másolva!
2010.08.14. 17:32
Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben a labdarúgó-világbajnokságok csoportkörében is tizenegyespárbajjal fejezzék be a 90 perc után döntetlenre végződő mérkőzéseket – többek között ez derült ki abból az interjúból, amit a sportdiplomata a német Focus magazinnak adott.

„Ha kilencven perc után nincs győztes, jöhetnének egyből a tizenegyesek. Azon gondolkodunk, hogy száműzzük a döntetleneket a csoportkörből is. A vereség elkerülését szem előtt tartó csapatok ugyanis hajlamosak unalmas mérkőzéseket játszani" – mondta Blatter, aki szerint az is elképzelhető, hogy újra bevezetik az „aranygól" intézményét. Az 1998-as és a 2002-es vb-n alkalmazott gyakorlat lényege: az egyenes kieséses szakaszban vívott mérkőzések hosszabbítása azonnal véget ér, amint valamelyik csapat gólt szerez.

A régi módszerek újbóli alkalmazásán túl az interjúban szóba került a „gólvonal-technológia", vagyis a videobíró bevezetésének lehetősége is. Blatter kijelentette: „Amint biztos, gyors és egyszerű metódus lesz a birtokunkban, bevezetjük". A FIFA októberben tárgyal legközelebb arról, alkalmazzanak-e videós segítségét azokban az esetekben, amikor szabad szemmel nem eldönthető, a labda áthaladt-e a gólvonalon.

Blatter nem beszélt arról, hogy eme intézkedéseket már a következő, 2014-es brazíliai világbajnokságon bevezetni szándékoznak-e.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik