Bicskei Bertalant hivatalosan is bemutatták Libériában

Vágólapra másolva!
2010.07.06. 09:02
null
Bicskei négy évre aláírt Libériában<br />(Fotó: M. Németh Péter – archív)
Jelentős kih&iacute;v&aacute;sokkal n&eacute;z szembe Bicskei Bertalan. A futballvil&aacute;g nemzetk&ouml;zi sz&iacute;npad&aacute;n sem ismeretlen, hovatov&aacute;bb jegyzett magyar tr&eacute;ner a Lib&eacute;riai Labdar&uacute;g&oacute;-sz&ouml;vets&eacute;g aj&aacute;nlat&aacute;t elfogadva n&eacute;gy &eacute;vre sz&oacute;l&oacute; szerződ&eacute;st &iacute;rt al&aacute; h&eacute;tfőn, sportvezetők &eacute;s &uacute;js&aacute;g&iacute;r&oacute;k jelenl&eacute;t&eacute;ben. A rangos esem&eacute;nyhez nem duk&aacute;lt a pezsgő, csup&aacute;n az &uuml;d&iacute;tő; a magyar szakember, akinek feladata t&ouml;bbr&eacute;tű, kedden m&aacute;ris munk&aacute;ba &aacute;ll: az első, a m&aacute;sodik &eacute;s a harmadik vonalban szereplő egy&uuml;ttesek edzőivel tal&aacute;lkozik.

– Négy évre szóló szerződést ajánlottak, amelyet végül azzal a feltétellel fogadtam el, hogy két esztendő után újra leülünk tárgyalni egymással és átbeszéljük az addig történtek tapasztalatait – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Bicskei Bertalan. – A hétfői aláíráson, amely tulajdonképpen már csak puszta formalitás volt, a szövetség vezetőin kívül a helyi sportminisztérium meghívott képviselői is jelen voltak, és az újságíróknak is most mutattak be hivatalosan.

– Milyen feladatok várnak önre?
– Egyrészt a válogatottnak én vagyok mostantól a szövetségi kapitánya, itt ugye a feladat adva van. Szeptember elején már Zimbabwe ellen játszunk selejtezőt az Afrikai Nemzetek Kupájára, utána Mali és a Zöld-foki-szigetek lesz majd a riválisunk. A keret fele Libériában futballozik, a másik fele Európában légióskodik. A kezdőcsapatban az arány egyharmad-kétharmad utóbbiak javára. Az otthon játszókról a libériai edzőktől kaphatok majd először információkat, velük már július közepétől elkezdhetem a munkát. A légiósok közül szeretnék állomáshelyükön minél többet felkeresni, természetesen lehetőség szerint. A szerződésemben úgy szerepel, hogy átlagban havonta húsz napot kell Libériában töltenem, tízet Magyarországon, illetve Európában.

– A válogatottal szemben milyen célokat fogalmaztak meg a selejtezőben?
– Ismerve a realitásokat nincsenek, nem lehetnek nagy terveink. Vetélytársaink jóval előttünk állnak a világranglistán, most számunkra a cél csupán annyi, hogy kezdjünk el felzárkózni. Láthatónak kell lennie az előrelépésünknek.

– Ez a felzárkózás nem egyszerű feladat és hosszú távon sem lehet a felnőttválogatottra korlátozni. Ebben lehet segítség, hogy szövetségi kapitányként egyszerre látja el a szövetség szakmai igazgatói tisztségét is. Ott melyek az önre váró, elsőrendűen fontos feladatok?
– Több is van. Kedden mindjárt az első, második és harmadik vonalban játszó csapatok edzőivel találkozom, be kell indítanom ugyanis azt a fajta edzőképzést, amelynek az MLSZ égisze alatt otthon is a vezetője lehettem. Ezen kívül szeretnék profi alapokra helyezni az eddig amatőr labdarúgásukat. Itt szervezési oldalról várják a segítségemet, illetve hogy a nemzetközi szövetségnél is képviselni tudom majd az érdekeiket, s érvelek a támogatásokért. Pályázati úton lehívható pénzekre gondolok, amelyekből pályákat, utánpótlásközpontokat lehet létesíteni. Jó érv, hogy itt aztán még a környező országokhoz képest is jelentős lemaradásokról beszélhetünk, tehát van teendő, és lenne helye a pénznek, a támogatásnak, ami a felzárkózás alapja lehetne.

– A szakmai igazgató feladata ebben ki is merül?
– Nem, a korosztályos válogatottakat is nekem kell felügyelnem. A húsz és a tizenhét évesek válogatottja már most is működik, hiszen kötelező. Én viszont szeretném, ha elébe mennénk a dolgoknak, és már tizennégy, illetve tizenöt esztendős korban elkezdődne a kiválasztás. Így két-három évvel később, egy már megszűrt társasággal sokkal érdemibb munkát lehetne elkezdeni, mintha teljesen a nulláról kellene felépíteni. Ehhez szükséges, hogy az alsóbb osztályú csapatoknak is legyen utánpótlásuk, valamint az alatt még iskolai szinten is jelenjen meg a labdarúgás, méghozzá szervezett keretek között.  

– Milyen költségvetésből gazdálkodik a libériai szövetség?
– Körülbelül olyan nagyságrendűből, mint négy évvel ezelőtt a magyar. Otthon az most már nagyon kevés lenne, de itt még éppen elegendő. Az állam ad pénzt a fenntartásra, működtetésre, ám a szövetség feladata, hogy szponzorokat szerezzen, ami szintén előrelépést jelentene.

– Nem kis fába vágta a fejszéjét. Pontosan felmérte a feladat nagyságát?
– Úgy érzem, megfelelő körültekintéssel hoztam meg a döntésemet. Amikor először jártam kint személyesen Libériában és találkoztam a szövetség elöljáróival, nagyon őszintén, lelkiismeretesen felvázolták előttem az állapotokat, ami nagyon szimpatikus volt számomra. Nem takargattak, nem fényeztek semmit. Reálisan mérték fel a feladatokat, tudták, hogy sok munka vár a kiválasztottjukra.

– Mi a helyzet George Weah-val? Az ország aranylabdás labdarúgója, aki nemcsak a nemzet, de az egész kontinens egyik idolja, mennyire veszi ki a részét ebből a komoly munkából?
– Weah-ra mérhetetlenül büszkék az itteniek, ez az első percben világossá vált számomra, ahogy beléptem az országba, bár ezzel kapcsolatban aligha érheti az embert meglepetés. Viszont Weah Európában él és dolgozik, semmilyen kapcsolata és ráhatása nincs a libériai labdarúgásra. Legalábbis közvetlenül, mert közvetetten ott találjuk őt minden kilométerkőnél. Újságokban folyamatosan nyilatkozik, kíváncsiak a véleményére és ő nem is rejti véka alá a mondanivalóját. Legutóbb azt olvastam tőle, hogy a válogatott szövetségi kapitányi posztjára olyan külföldi edzőt képzelne el, aki egyszemélyben ellátja a szakmai igazgatói feladatokat is. Irányítja az edzőképzést és rálátása, ráhatása van az utánpótláscsapatok működtetésére. Mit mondjak, Weah és a szövetség vezetőinek elképzelései nem igazán tértek el egymástól semmiben...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik