Románia: a CAS elnapolta a döntést; lehet, hogy csak csütörtökön avatnak bajnokot

Vágólapra másolva!
2009.06.08. 13:10
Bár az utolsó fordulót szerdán játsszák a román első osztályú labdarúgó-bajnokságban, a liga hivatalos végeredménye csak csütörtökön lesz ismert. A lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ugyanis a temesvári klub kérésére elnapolta a – múlt péntekre várt – döntéshozatalt abban a vitatott ügyben, amely bajnoki pontokról, ezzel együtt pedig a bajnoki címről és az európai kupaindulásról is dönthet.
A temesváriak beadványát a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) is támogatta, megelőzendő az egyezkedéseket az utolsó forduló eredményeit illetően.A döntőbíróság tehát csütörtökön dönt róla, hogy érvényben marad-e a korábbi döntés, vagy az FC Timisoara visszakapja a pályán megszerzett hat pontot.Ha a temesváriak számára kedvező lesz a döntés, és győzni tud Brassóban is, miközben a jelenlegi listavezető Unirea Urziceni pontot sem szerez a Steaua elleni hazai mérkőzésén, az FC Timisoara lesz a bajnok, és egyben automatikus szereplője a Bajnokok Ligája csoportkörének.Ha viszont az Urziceni pontot szerez a Steaua ellen – jobb egymás elleni mérlege miatt –, már szerdán bajnokot avatnak, és a csütörtöki CAS-határozat csak a további kupaindulók sorsáról dönt.

AZ ÜGY HÁTTERE

A 2008–2009-es szezon közben a román szövetség levont hat pontot az FC Timisoarától, mivel a klub engedély nélkül használta az FC Politehnica Timisoara nevét, színeit és identitását, ezeket ugyanis az olasz üzletember Claudio Zambon birtokolja. A határozatot azután hozta meg az FRF, hogy a nemzetközi szövetség (FIFA) szankciókkal fenyegetett, és a Sportdöntőbíróság is Zambonnak adott igazat a jelenlegi temesvári tulajdonosokkal szemben. A temesvári klub fellebbezett a döntés ellen a CAS-nél, ennek eredménye lesz ismert csütörtökön.

AZ ÜGY HÁTTERE

A 2008–2009-es szezon közben a román szövetség levont hat pontot az FC Timisoarától, mivel a klub engedély nélkül használta az FC Politehnica Timisoara nevét, színeit és identitását, ezeket ugyanis az olasz üzletember Claudio Zambon birtokolja. A határozatot azután hozta meg az FRF, hogy a nemzetközi szövetség (FIFA) szankciókkal fenyegetett, és a Sportdöntőbíróság is Zambonnak adott igazat a jelenlegi temesvári tulajdonosokkal szemben. A temesvári klub fellebbezett a döntés ellen a CAS-nél, ennek eredménye lesz ismert csütörtökön.

ROMÁN BAJNOKSÁG

34. (UTOLSÓ) FORDULÓ
Universitatea Craiova–Vaslui
Gloria Buzau–Gloria Bistrita
Rapid Bucuresti–Politehnica Iasi
Unirea Urziceni–Steaua Bucuresti
Arges Pitesti–Dinamo Bucuresti
Brasov–FC Timisoara
Pandurii Targu Jiu–Otelul Galati
Gaz Metan Medias–CFR 1907 Cluj
CS Otopeni–Farul Constanta
Az összes mérkőzés június 10-én, szerdán 20 órakor kezdődik.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Unirea Urziceni 33 21 6 6 50–19 69
2. Dinamo Bucuresti 33 20 5 8 54–25 65
3. FC Timisoara* 33 20 7 6 58–37 61
4. CFR Cluj 33 16 11 6 44–24 59
5. Universitatea Craiova 33 15 11 7 44–24 56
6. Steaua Bucuresti 33 14 13 6 43–26 55
7. FC Vaslui 33 16 6 11 43–37 54
8. Rapid Bucuresti 33 16 6 11 42–32 54
9. FC Brasov 33 13 13 7 34–25 52
10. FC Arges Pitesti 33 11 8 14 36–45 41
11. Otelul Galati 33 11 7 15 37–47 40
12. Pandurii 33 10 10 13 26–36 40
13. Gloria Bistrita 33 11 5 17 31–42 38
14. Politehnica Iasi 33 10 6 17 30–45 36
15. Gaz Metan Medias 33 9 6 18 34–51 33
16. Farul Constanta 33 8 6 19 27–50 30
17. CS Otopeni 33 4 7 22 26–54 19
18. Gloria Buzau 33 3 5 25 21–61 14
* Az FC Timisoarától hat büntetőpont levonva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik