Nyolc meccs eltiltás a hirdetőtáblát és védőt fenyítő csatárnak

Vágólapra másolva!
2009.05.19. 21:35
Senki sem mondhatja a dél-amerikai labdarúgásra, hogy nem szórakoztató: időnként csodálatos gólok, időnként káprázatos balhék színesítik a mérkőzéseket. Ebben a szezonban volt már Maradona-szerű szóló, szurkolóverő csapat, még áprilisban pedig a szoros emberfogásból és annak következményeiből tartott bemutatót a Palmeiras csatára, Diego Souza, illetve a Santos védője, Domingos. Ketten együtt most tízmeccses eltiltást kaptak.

DIEGO SOUZA VS. DOMINGOS (ÉS HIRDETŐTÁBLA)

DIEGO SOUZA VS. DOMINGOS (ÉS HIRDETŐTÁBLA)


EGYSZER MÁR OKOZOTT TÖMEGBALHÉT

Diego Souzának nem ez az első botránya, így a nyolcmeccses eltiltásban közrejátszhatott rovott múltja is. 2006-ban, még a Flamengo játékosaként a Vasco da Gama elleni meccsen esett neki az időt húzó Moraisnak. Őket kiállították, a feldühödött csapattárs, Renato pedig nekiment a játékvezetőnek.

Némi fojtogatás után biztonsági emberektől újságírókig és tévésekig mindenki a pályára özönlött, a helyzetet a rendőrség nemes egyszerűséggel oldotta meg: mindenkit lefújt könnygázzal. A fentiekből is kiderül: Souzának remek érzéke van a botrányokozáshoz az amúgy is robbanásveszélyes városi rangadókon…
A dicső páros még a Sao Paulo állami (paulista) bajnokság elődöntőjében robbantott ki látványos balhét, „jutalmul” a humortalan fegyelmi bizottság összesen tízmeccses (Souzának nyolc, Domingosnak kettő) eltiltást szabott ki rájuk.

A Palmeiras otthonában lejátszott találkozó végén Domingost pályára küldte edzője, vélhetően szoros emberfogási feladattal: ezt a hátvéd úgy értelmezte, hogy öt centire kell állnia Diego Souzától…

A csatárnak azonban ez nem tetszett, így előbb üvöltözés, majd lökdösődés (és piros lap) lett az incidensből, de az „igazi buli” akkor indult be, mikor Souza mellbe lökte ellenfelét, aki heveny fejfájással elterült. Most Souza ment oda öt centiről üvöltözni, majd mindenképpen meg akarta verni Domingost, de csapattársai nem hagyták, és a Palmeiras keretének fele már le is tudta fogni a nagydarab és meglehetősen felpörgött csatárt.

Souza előbb egy hirdetőtáblán vezette le dühét, majd egy kifordulós csellel kiszabadult a „fogságból”, odarohant a feltett kezekkel álló provokátorhoz, és vitéz módon földre küldte a santosos legényt. A döntőt egyébiránt, mint beszámoltunk róla, a Ronaldóval felálló Cor nyerte az ebből a párból továbbjutó Santos ellen.

Az eset fölött nehezen tért napirendre Vanderlei Luxemburgo, a Palmeiras trénere, aki szerint kollégája, Vágner Mancini csak provokálni küldte be Domingost. Lehet, hogy a jégkorong után labdarúgásban is megszületett a „goon”, az ellenfelét provokáló keményfiú szerepköre?

Mint a képen is látszik, Luxemburgo sem bírta higgadtan a végét…
Fotó: Action Images (archív)
Mint a képen is látszik, Luxemburgo sem bírta higgadtan a végét…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik