Csípős tatár bifsztek, azaz a Rubin Kazany nyerte az orosz ligát

Vágólapra másolva!
2008.11.02. 18:42
Története során először ünnepelhet orosz bajnoki címet a Rubin Kazany. Bár az orosz Premier Liga idényéből három forduló még hátravan, a kazanyiak már behozhatatlan (tízpontos) előnnyel vezetnek a CSZKA Moszkva előtt. A Szovjetunió felbomlása óta a Rubin a harmadik olyan csapat, amely Moszkván kívüli gárdaként végez az orosz labdarúgó-bajnokság élén.
Jogos a Rubin játékosainak öröme – három fordulóval a vége előtt már bajnokok
Fotó: Reuters
Jogos a Rubin játékosainak öröme – három fordulóval a vége előtt már bajnokok
Jogos a Rubin játékosainak öröme – három fordulóval a vége előtt már bajnokok
Fotó: Reuters
Jogos a Rubin játékosainak öröme – három fordulóval a vége előtt már bajnokok

A sikersztori 2003-ban kezdődött, amikor a Tatár Köztársaság csapata feljutott az első osztályba, és rögtön a harmadik helyig menetelt. Az elkövetkező idényekben kétszer a tizedik (2004, 2007), és egyszer-egyszer a negyedik (2005), illetve az ötödik (2006) helyen végzett Kurban Bergyijev gárdája.

Ráadásul az idén rekordot is döntöttek a „tatárok”, mivel hét egymást követő bajnokijukat megnyerték, amivel túlszárnyalták a Dinamo Moszkva korábbi, hatmeccses csúcsát.

Az év eleji jó forma az idény végéig kitartott, pedig sokan féltették a Rubint. A csapat – amely játékosai között tudhatja a szerb klasszist, Szavo Milosevicset, a török Európa-bajnoki bronzérmes Gökdeniz Karadenizt és az ukrán csatárt, Szerhij Rebrovot is – a „nagyok” ellen is kiválóan teljesített. A Zenit 4–1-es pofonnal utazhatott haza Szentpétervárra, míg a CSZKA Moszkva örülhetett az egy pontnak a Centralnij (Központi) Stadionban.

Az esztendő talán legfontosabb mérkőzésére a fővárosba utazott a gárda. Milosevicsék már tudták, hogy legnagyobb vetélytársuk, a CSZKA Moszkva hazai pályán kikapott, így ha győznek, bajnokok.

A meccs 73. percében Adamov góljával megvolt az előny, amelyet öt minutum alatt el is adtak a vendégek. Milosevics azonban a 87. percben betalált, és ezzel a „mennybe juttatta” a kazanyiakat. Első bajnoki aranyuk egyben azt is jelenti, hogy a csapat jövőre a Bajnokok Ligája főtábláján indulhat.

A friss orosz aranyérmest Magyarországon is láthattuk már. Az Intertotó-kupa tavalyi kiírásában a Zalaegerszeg ellen szerepelt, és jutott tovább kettős győzelemmel.

Az orosz labdarúgó-bajnokság 1992 óta íródó történelmének a Rubin a harmadik olyan alakulata, amely Moszkván kívüli gárdaként hódította el a bajnoki címet. Az Alanyija Vlagyikavkaz 1995-ben, a Zenit 2007-ben végzett az élen.

OROSZ PREMIER LIGA

27. forduló
SZOMBATI EREDMÉNYEK
CSZKA Moszkva–Szpartak Moszkva 0–1
Zenit–Himki 1–0
VASÁRNAPI EREDMÉNYEK
Lucs-Enyergija–Amkar Perm 0–1
Szaturn-Rubin Kazany 1–2
Szpartak Nalcsik–Tom Tomszk 1–1

AZ ÁLLÁS

1. Rubin Kazany 27 18 6 3 42–17 60
2. CSZKA Moszkva 27 14 8 5 45–22 50
3. Dinamo Moszkva 26 12 8 6 35–28 44
4. Amkar Perm 27 12 8 7 54–34 43
5. Zenit 27 11 10 6 40–33 43
6. Szpartak Moszkva 27 11 10 6 26–20 44
7. Lokomotiv Moszkva 26 10 8 8 31–28 38
8. Krilja Szovjetov Szamara 26 9 11 6 36–25 38
9. FK Moszkva 26 8 10 8 27–28 34
10. Szpartak Nalcsik 26 8 6 12 28–34 31
11. Tyerek Groznij 26 8 6 12 21–36 30
12. Szaturn Ramenszkoje 27 6 10 11 24–29 28
13. Tom Tomszk 26 7 6 13 22–35 28
14. Himki 27 5 8 14 30–49 23
15. Lucs-Enyergija 27 3 11 13 22–46 20
16. Sinnyik Jaroszlavl 26 4 6 16 24–43 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik