A nem hivatalos brazíliai vb-n már negyeddöntős a magyar csapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.10.23. 10:20
Háromból két mérkőzését megnyerte, egyen pedig döntetlent ért el a magyar válogatott a brazíliai futsal Világkupán, a sportág nem hivatalos világbajnokságán, ezzel csoportelsőként bejutott a legjobb nyolc közé.
A szlovének elleni negyeddöntőre készülhet Kozma Mihály együttese
Mirkó István (archív)
A szlovének elleni negyeddöntőre készülhet Kozma Mihály együttese
A szlovének elleni negyeddöntőre készülhet Kozma Mihály együttese
Mirkó István (archív)
A szlovének elleni negyeddöntőre készülhet Kozma Mihály együttese

A hazai szövetség honlapja alapján Kozma Mihály együttese szombaton 1-1-es döntetlen játszott a hollandokkal, majd vasárnap 4-2-re verte az uruguayiakat, hétfőn pedig ugyanennyire az angolaiakat.

A magyarok legközelebb szerdán játszanak, a viadal honlapja szerint a szlovénekkel.

A tornát a sportág népszerűsítése céljából rendezik meg a brazilok.

A meghívásos viadalt a mezőny erőssége miatt a szervezők nem hivatalos világbajnokságnak nevezték el.

BRAZÍLIA, VILÁGKUPA (NEM HIVATALOS VILÁGBAJNOKSÁG):

CSOPORTKÖR:
1. forduló:
Magyarország-Hollandia 1-1 (1-0), a magyar csapat gólszerzője: Sivák
Uruguay-Angola 3-2
2. foduló:
Magyarország-Uruguay 4-2 (1-1), a magyar csapat gólszerzői: Madarász, Gyurcsányi, Szabó, Trencsényi
Hollandia-Angola 2-2
3. forduló:
Magyarország-Angola 4-2 (3-1), a magyar csapat gólszerzői: Tóth (2), Madarász, Szabó
Hollandia-Uruguay 3-3 (1-0)

A csoport végeredménye:
1. Magyarország 7 pont
2. Uruguay 4 pont
3. Hollandia 3 pont
4. Angola 1 pont

A negyeddöntő párosítása:
Brazília Egyiptom
Uruguay Irán
Argentína Belgium
Magyarország Szlovénia
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik