Nincs ok búslakodni

Talán mást, talán jobbat, talán szebbet vártunk – de ugye senki sem gondolja komolyan, hogy egy világbajnoki bronzérem miatt keseregni kellene?

Még akkor sincs helye a szomorúságnak, ha a pekingi olimpia után sokan azt gondolhatták, ha Michael Phelps nem versenyez többet 400 méter vegyesen, Cseh László számára nyílegyenes út vezet majd a dobogó tetejére.

Sokan gondolhatták ezt – Cseh Laci azonban sohasem.

Tudta: olyan erős a mezőny, hogy ha nincs is Phelps, lesznek mások. Lesznek újabb és újabb kemény vetélytársak, akikkel ugyanolyan nagy harcot kell vívnia a helyezésekért. Nem az aranyéremért – a helyezésekért!

Azt persze Laci sem tagadta soha, hogy gondolatban sokszor leússza a döntőket, és legtöbbször győz.

Hiba lenne azt hinni, hogy nem tett meg mindent az aranyéremért, hogy nem a világbajnoki címért utazott ki Rómába.

Volt ő már vb-aranyérmes 2005-ben Montrealban, pontosan tudta és tudja tehát, milyen érzés a világ legjobbjának lenni.

Csakhogy az akart lenni az amerikai Ryan Lochte, honfitársa, a néhány hónapja (vagy inkább hete?) színre lépő Scott Tyler Clary is.

A római úszó-világbajnokság záró napján egyértelműen a férfi 400 méter vegyes úszás volt az egyik legnagyobb izgalmakat ígérő döntő – benne két magyarral, Cseh Lászlóval és Kis Gergővel.

Mindketten hatalmasat küzdöttek a medencében, noha Cseh folyamatosan azzal szembesülhetett, hogy Lochte előtte úszik. Ettől függetlenül ment, ahogyan bírt, s ezt tette Kis is – neki nem is nagyon volt más választása, hiszen hiába úszott Clary mellett a hármas pályán, az igazán nagy események a medence másik felében történtek. („Kénytelen voltam saját magamnak diktálni az iramot, mert tudtam, ha nem megyek, nagyon lemaradok. A pillangóval nem is volt gond, aztán háton csöppet elaludtam. Muszáj volt magamhoz térni, és begyújtani a rakétákat” – mondta Kis.)

A nagy események a medence másik felében történtek – a hatos pályán. Éppen Cseh Laci mellett…

Lochte ugyanis semmit sem bízott a véletlenre, hamar az élre állt, s hiába tűnt úgy a végén, hogy fárad, hogy már nehezen bírja, ő érintette meg először a falat.

A gyorsra elfáradt Turi György tanítványa is, ezt a lelátóról is látni lehetett – egyszerűen nem vitték előre igazán a karcsapások. Olyannyira, hogy az utolsó métereken Clary is nagyon felúszott Lacira, túlságosan is…

Maradt tehát a bronzérem (Kis Gergőnek pedig élete legjobb idejével az ötödik hely), amely első olvasatra, első ránézésre kétségkívül csalódásnak tűnhet.

De nem szabad elfeledni, hogy Laci tulajdonképpen csak négy-öt hónapja kezdte el ismét az edzéseket a pekingi olimpiát követő hosszabb pihenő után, hogy térdfájdalmai miatt hosszú hetekig tulajdonképpen nem is úszott mellen, hogy a római világbajnokság kezdetekor gyomorbántalmak döntötték le a lábáról, s emiatt három kilót fogyott, és néhány edzést is kihagyott.

Ezek tények.

Két ember lehet elégedetlen, két ember érezhet némi csalódottságot most – Cseh László és edzője, Turi György.

Mi, a sportot, az úszást kedvelők csak örülhetünk. Mert egy bronzéremnek is örülni kell.