Megérte a kupakaland

P. GY. L.P. GY. L.
Vágólapra másolva!
2009.07.22. 00:16
Címkék

Valamivel kisebb izgalom övezi Szombathelyen a készülődést a svéd Elfsborg elleni kupavisszavágóra, mint amekkora övezte a kazah Irtis Pavlodar ellen az első körben, ám ezt könnyű megérteni. Akkor a Haladás az első Európa-liga-selejtezője előtt állt, jó esélyekkel várta a találkozót, így a város igazi futball-lázban égett, most azonban merőben más a helyzet. Az első mérkőzést a svédek simán megnyerték 3–0-ra, így a szombathelyi szurkolók legfeljebb a csodában reménykedhetnek, a továbbjutás még a csapat tagjai és vezetői szemében is ebbe a kategóriába tartozna.

Tóth Miklós, a Haladás menedzserigazgatója ennek ellenére bízik benne, hogy sokan nézik meg a találkozót a Rohonci úti stadionban.

„Háromezer szurkolóra számítok – mondja. – Az Elfsborg remek csapat, érdemes megnézni, mert kiváló futballra képes. Ehhez jön még az is, hogy természetesen mi sem adtuk fel a továbbjutást, mindent megpróbálunk a csoda érdekében. Az elszántsággal biztosan nem lesz gond, a várható nagy hőség alighanem szokatlan a svédek számára, mint ahogyan az is, hogy nem műfűvön, hanem valódi gyepen játszunk, és majd meglátjuk, mindez mire lesz elég.”

A vezetők most szinte rutinosan készülnek az összecsapásra, ezúttal egyszerűbb is a dolguk. A kazahok elleni meccs előtt fel kellett szerelni 2500 széket, az idő sürgetésében a munka feszített tempóban haladt, azaz akkor jóval több ok volt az idegeskedésre. Az Irtis kért buszt a Haladástól, az Elfsborg nem, a svédek mindent maguk intéztek. Korábban kiválasztottak két szállodát, az egyikben a csapat, a másikban mintegy húsz szponzor lakik majd, és egy papíron az órára lebontott program mellett még Svédországban átnyújtották az igényeiket, azt, hogy milyen és mennyi gyümölcs, kávé és üdítő legyen az öltözőben. Tegyük hozzá: ők külön kérés nélkül is így fogadták a Haladást, az edzésre és a mérkőzésre belépő játékosokat ugyanez a választék várta.

Anyagilag nem jár rosszul a nemzetközi szerepléssel a szombathelyi klub. A lelátók alkalmassá tétele az Európaliga-szereplésre felemésztett ugyan 15 millió forintot, ám a székek ott maradnak, az átalakítás előnyeit a jövőben is élvezhetik a csapat szurkolói. Mindent egybevetve a klub százezer eurót költött el a két fordulóban, ám az UEFA az év végén átutal az egyesületnek 180 ezer euró szolidarítási pénzt – körönként 90-90 ezret –, így a különbségből fakadó 21 millió forint haszon biztosan a kasszába kerül. Ehhez még hozzájönnek a jegybevételek, tehát a Haladás keresett a kalandon. A nyereség nagyobb is lehetett volna, ha valamelyik hazai mérkőzés felkelti a televíziós társaságok érdeklődését. Az Irtis kiverését követően ugyan csörögtek a telefonok, ám az elfsborgi háromgólos vereség után ebben az ügyben elhallgattak...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik