Rómába indulás előtt, ruhagondok után a magyar úszóválogatott

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2009.07.21. 12:39
Címkék
Rendben van minden, így a "ruhaügy" is lezárult a magyar úszók háza táján, akik csütörtökön repülnek el Rómába, a vizes világbajnokságra, ahol a versenyeik vasárnap kezdődnek.
Cseh Lászlótól (balra) és Gyurta Dánieltől (jobbra) is érmet várnak
Fotó: Meggyesi Bálint (archív)
Cseh Lászlótól (balra) és Gyurta Dánieltől (jobbra) is érmet várnak
Cseh Lászlótól (balra) és Gyurta Dánieltől (jobbra) is érmet várnak
Fotó: Meggyesi Bálint (archív)
Cseh Lászlótól (balra) és Gyurta Dánieltől (jobbra) is érmet várnak

"Túl vagyunk a dresszmizérián, megnyugodtak a kedélyek, már csak a gyerekeknek kell jól szerepelniük a vébén a szupermezekben. Szerencsére győzött a józan ész, végül is nem nekünk kellett, vagy 180 nemzeti szövetség képviselőivel egyetemben, személyesen kiutaznunk az olasz fővárosba, hogy a FINA, a nemzetközi szövetség lepecsételje, ezzel jóváhagyja azokat az úszóruhákat, amelyekben a versenyzők indulhatnak a világbajnokságon. Ez a feladat a sportszergyártó cégekre maradt, amúgy teljesen logikusan. A mieink – bár a lehetőséget megkapták az alkalmi mezcserére – maradtak a szövetség régi partnere, az Arena termékeinél, a szerintem a világon a három legjobb közé tartozó X-Glide típusban fognak úszni valamennyien" – adott helyzetjelentést Kiss László szövetségi kapitány kedden az MTI-nek.

A szakvezető elmondta, hogy ebben a modellben gyakorolhatott az elmúlt hetekben római úszóküldöttségünk mind a 16 tagja, valamennyien megkapták a rájuk szabott és lepecsételt, hivatalos vb-dresszt, míg a további engedélyezett darabokhoz kint, Rómában juthatnak majd hozzá.

"Egy példány nem elég, hiszen csak pár alkalmat bírnak ki ezek a szupermodern úszóruhák: néhányszori használat után tönkremennek, tehát több darab is kell belőlük, hogy ne legyen gond Rómában. Amúgy húsz perccel a versenyük előtt kell az úszóknak jelentkezniük az úgynevezett first call roomban, ahol a FINA-ellenőrök megnézik, alaposan leellenőrzik a viselni óhajtott dresszt, hogy teljesen rendben van-e, csak egyet hord-e az illető, és ha megvan a rábólintás, akkor mehetnek át a másik szobába, a last call roomba. Innen vonulnak ki a starthoz, amikor szólítják őket."

Kiss László egyébként – szavai szerint – "látatlanban" elfogadná a világhírű sportági szaklap, a Swimming World Magazine friss számában megjelent jóslat "eredményhirdetését", amely szerint a magyar úszók közül ketten, Cseh László és Gyurta Dániel lesz dobogós a római vb-n, ráadásul úgy, hogy utóbbi ezüstérmes lesz 200 m mellen, Csehet pedig a szakmai vélekedés szerint a 200 m pillangó és a 200 m vegyes második helye után világbajnokká avatják 400 m vegyesen.

"Örülök, ha így gondolják az amerikaiak, bár én nem szeretek jósolgatni, inkább csak a reményeimről beszélek. Tartom azt, hogy három érem benne van a csapatunkban, de persze lehet több is, az élet átírhatja, túlteljesítheti a várakozásainkat. Én továbbra is hiszem, hogy Cseh Laci, Gyurta Dani és Kis Gergő dobogóra állhat, s mellettük Verrasztó Evelyn és Hosszú Katinka is közel lehet az éremhez" – mondta a szövetségi kapitány.

A MAGYAR ÚSZÓKERET

Dara Eszter, Tompa Orsolya, Bernek Péter, Kis Gergő, Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn, Takács Krisztián, Mutina Ágnes, Cseh László, Gyurta Dániel, Povázsai Zoltán, Pecz Réka, Kovács Norbert, Szele Dávid, Jakabos Zsuzsanna, Bordás Beatrix
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik